Szakmányban lopták az üzemanyagot a munkahelyükről
2024. július 17. szerda 13:42

A rendőrök azzal gyanúsítanak két férfit, hogy üzemanyagot loptak a munkahelyükről, majd értékesítették azt egy szigetvári férfinak.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai segítségével három férfit fogtak el kedden hajnalban, mindhármukat előállították a főkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A gyanú szerint egy, az olajcégnél dolgozó 53 éves hajdúszoboszlói és egy 51 éves kastélyosdombói férfi 2024 márciusa és júniusa között a Szigetvár környéki olajfúrásoknál dolgozó munkagépekből, illetve a telephelyi üzemanyag-tárolókból összesen 1700 liter gázolajat vittek el, és egy 49 éves szigetvári férfinak értékesítették.
A gyanúsítottak tartózkodási helyein kutatást hajtottak végre a rendőrök, amelyek során több tucat műanyag kannát, hordókat, tartályokat, átfejtőcsövet találtak és foglaltak le.
Tettüket mindhárman beismerték, a bűncselekménnyel több mint másfél millió forintos kárt okoztak. Az eladók ellen lopás, a vevő ellen pedig pénzmosás elkövetése miatt indult eljárás.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Több mint tizennyolcezren...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...

