Szabadegyetem kezdődött a Pécsi Hittudományi Főiskolán
2016. április 06. szerda 08:34
Pénteken kezdődött az I. PPHF Nyári Egyetem, amelyre hat különböző országból érkeztek hallgatók. A programok során az előadók és a hallgatók a szegénység és az egészség közötti kapcsolatot járják körül előadások, szemináriumok és gyakorlati foglalkozások keretében.
Pénteken dr. Martos Levente Balázs tartott előadást a szegénység és egészség fogalmak bibliai hátteréről, amelynek mottójául egy zsoltáridézetet választott: „De én nyomorult és szegény vagyok. Uram, siess segítségemre!" (Zsolt 40,18).
Szombaton dr. Péntek Eszter egészségszociológiai megközelítéséről, vasárnap pedig Dr. Piotr Morciniecnek a betegségmegelőzés jelentőségéről szóló előadását hallgathatták meg a résztvevők. A Sipos Edit által vezetett játékos gyakorlaton pedig a Kőleves című népmese feldolgozásán keresztül vizsgálhatták a szegénység ezer arcát.
Hétfőn a Szent Lőrinc Gondozóotthonban Stark András filmklubjában a Szavak nélkül című filmet nézték és vitatták meg a hallgatók, majd Szücs Attila András tartott előadást az időskor és az egészség kapcsolatáról.
A nyári egyetemet különböző szabadidős programok is gazdagították. Péntek este magyar néptáncokat tanulhattak a külföldi diákok, a vasárnapi kiránduláson a Jakab-hegyi pálos kolostor romjait tekintették meg.
A program kedden Dr. Sigrid Müller előadásaival folytatódott, ma, szerdán pedig Várda Ferenc terepgyakorlatot vezet a hallgatóknak.
Az eseményre szeretettel várja az érdeklődő hallgatókat dr. Kovács Gusztáv főszervező.
K. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Csak „nyugodtság", emberek, vallja...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Majdnem vegyész lett a mohácsi...

