Sikkasztással is vádolják Versend egykori polgármesterét és élettársát

2017. augusztus 20. vasárnap 16:23

Sikkasztással is vádolják Versend egykori polgármesterét és élettársát

Hamarosan bíróság elé áll Versend egykori polgármestere, akit az ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással és más bűncselekményekkel vádol.

A vádhatóság szerint a férfi - aki 2006-ban lett városvezető - 2012-ben egy közmunkaprogram keretében valótlanul foglalkoztatott két embert, akik számára a megyei munkaügyi központtól hamis papírokat bemutatva csaknem félmillió forint munkabért hívott le, úgy, hogy az összeget olyan számlára utaltatta, amelyhez csak ő fért hozzá.

Ugyanabban az évben több személynek is fizetési előleget adott ki papíron, de ők azt nem igényelték, nem részesültek fizetési előlegben, annak átvételét nem ők írták alá.

A vád szerint az egykori településvezető azonban ténylegesen is utalt fizetési előleget több személy részére, akik azt visszafizették neki, ám ő azt nem fizette be az önkormányzat pénztárába, így összesen 671 320 forintot sikkasztott el, amelyhez élettársa 385 400 forint erejéig nyújtott segítséget.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék