Sikeres programok a gyermekbántalmazás ellen
2013. október 06. vasárnap 10:41
Több százan vettek részt Baranyából a 2013. szeptemberben lebonyolított „Tegyünk együtt a gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzéséért!" gyermekvédelmi programsorozaton, melynek szervezője és házigazdája a Mohácsi Rendőrkapitányság volt.
Az elsősorban szakmai előadásokra épülő programokra Baranya megye összes gyermekekkel foglalkozó intézménye, hatósága és szakmai szervezete meghívást kapott. A Mohácsi Rendőrkapitányság - neves előadók felkérésével - olyan gyakorlati információkkal kívánta tájékoztatni a jelzőrendszer tagjait, amelyek a mindennapi munkavégzésüket nagymértékben előmozdítja.
A 2013. szeptember 13-án induló rendhagyó programsorozat első napján a közel 100 fős hallgatóság bővebb információhoz jutott a gyermekbarát igazságszolgáltatásról, az új kapcsolati erőszak törvényről és az ideiglenes megelőző távoltartás végrehajtásának rendőri tapasztalatairól.
Felhívták a szakma figyelmét a gyermekbántalmazás fizikai jeleire, ugyanakkor a jelzési kötelezettség és a rendőrséggel történő együttműködés fontosságát is kiemelték. A jelenlévők megismerhették a 2009-ben indított a „Sose rázd a kisbabádat" programot is, ahol csecsemő szimulátor segítségével vehették szemügyre mi zajlik ilyenkor egy csecsemő testében.
A programsorozat 2013. szeptember 20-án folytatódott, amikor a gyermekek szexuális és lelki bántalmazásának felismerhetőségével foglalkoztak. A gyermekbiztonsági eszközök (autósülés, fej, tér-és könyökvédő) helyes és rendeltetésszerű használatának szemléltetését követően a gyermekbalesetek megelőzésének fontosságát hangsúlyozták.
A rendőrökből, családgondozókból, védőnőkből és háziorvosokból álló nézőközönség előtt ezt követően a szülői bánásmód- gyermekbántalmazás aspektusaira világítottak rá.
A programsorozat zárásaként 2013. szeptember 27-én a gyerekekre otthon leselkedő veszélyekről (pl.: égés, forrázás) járványokról és balesetekről esett szó. Az Ifjúsági Centrumba érkező szakemberek a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények gyakorlati tapasztalatairól hallhatnak előadást, valamint a sokakat érintő gyermek-elhelyezési ügyek kapcsán felmerülő kérdéseikre is választ kaptak.
A sikeres rendezvénysorozaton mintegy 300 fő vett részt, akik nagy elismeréssel méltatták az előadókat, valamint a prezentációkat, amelyek a mohácsi Ifjúsági Centrum honlapjáról ingyenesen letölthetők.
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

