Sikeres pályázatok: értékes számítástechnikai eszközökkel gyarapodott a gimnázium
2013. október 09. szerda 18:08

Manapság oktatási intézményeink működése, fejlődése szempontjából döntő fontosságú, hogy minél nagyobb arányban igyekezzenek pályázati forrásokat is felkutatni és megszerezni - a jelek szerint a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium különösen eredményes e téren.
Bizonyság erre, hogy az Új Széchenyi Terv - Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében kiírt TIOP-1.2.3-11/1 kódszámú, Könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra-fejlesztése - „Tudásdepó Expressz" című pályázatnak köszönhetően az iskola könyvtára kilenc új számítógéppel, egy-egy laptoppal, szerverrel, nagy teljesítményű projektorral és fénymásolóval gazdagodott. A könyvtárba látogató, ott tanuló diákok a napokban használatba is vehették a közel 5,5 millió forint értékű, új, a kor színvonalán álló technikai eszközöket.
Persze, a sikert nem csak anyagiakban lehet mérni: a WWF, vagyis a Természetvédelmi Világalap és az Erste Közalapítvány által meghirdetett „Európai iskolák egy élhető bolygóért" elnevezésű nemzetközi környezetvédelmi programra tizenegy országból sikeresen pályázó harminchárom iskola között szerepel a Kisfaludy Károly Gimnázium is.
A program keretén belül a Dunához kötődően három területen folytatnak majd vizsgálatot a 11. C osztály tanulói. A hajóforgalom és az ökoszisztéma kapcsolatát, az árvizek élővilágra gyakorolt hatását, valamint a folyóhoz kötődő hagyományokat veszik górcső alá. A program kezdéseként Katosné Sütő Katalin tanárnő és Litter Fanni nemrég Bécsben tett látogatást, hogy részt vegyenek az ismerkedő, előkészítő foglalkozásokon.
Képünkön: a diákok örömmel kezdték el használni az új, sokoldalú számítástechnikai eszközöket.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

