Sasfiókát hozott a húsvéti nyúl a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
2016. március 28. hétfő 11:16

Vasárnap hajnalban kikelt az első fióka a bekamerázott fészekben.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai kamerát szereltek fel egy rétisas pár fészkének helyet adó fára, így az interneten látható kameraképen keresztül lehet követni mindennapi életüket. Február végén már költött a "sasmama", egy hónappal később, húsvét vasárnapján pedig kikelt az első fióka.
A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik zászlós faja a fokozottan védett rétisas, melynek legerősebb kárpát-medencei állománya éppen működési területünkön, a Dél-Dunántúlon található. A kamera segítségével betekintést nyerhetünk e ritka, méltóságteljes ragadozó madár család mindennapjaiba, a fészeképítéstől a tojásrakáson és költésen át a fiókák felneveléséig.
A kamera segítségével betekintést nyerhetünk e ritka, méltóságteljes ragadozó madár család mindennapjaiba, a fészeképítéstől a tojásrakáson és költésen át a fiókák felneveléséig. Láthatjuk a fiókanevelés szépségét és küzdelmes napjait egyaránt.
Az élő közvetítésbe eddig több mint 119 ezren kapcsolódtak be, a fészeknek pedig már 214 rendszeres nézője is van. Ezek a számok várhatóan emelkedni fognak, mivel már nem csak a szülőpárt, de már egy fiókájukat is láthatjuk a fészekben, sőt hamarosan a másik tojásból is kikel majd egy sascsemete.
A kamera képét ide kattintva lehet megtekinteni.
EQM - DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...

