Rendkívül súlyos baleset miatt mentők lepik el szombaton Pécs főterét
2025. szeptember 25. csütörtök 12:15

Pénteken veszi kezdetét Baranya vármegye székhelyén a kétnapos XIX. Pécsi Sürgősségi Napok, melynek első napján a digitalizáció és mesterséges intelligencia adta lehetőségeket járják körül a szakemberek neves előadókkal, magyar és angol nyelvű szekciókban. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Sürgősségi Ellátási, Egészségpedagógiai és Ápolástudományi Intézete által szervezett konferencia második napján, szombaton Pécs főterén, a Széchenyi téren 10 óra 45 perctől nagyszabású nemzetközi mentési bemutatót tartanak, mely során Ausztria, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia mentőegységei dolgoznak majd együtt a hazai rendőrökkel és tűzoltókkal közösen a sérültek ellátásában és a kárhely felszámolásában.
A baleseti szimuláció alaptörténete az lesz, hogy Pécsett, a Széchenyi téren, a Törvényszék előtti szakaszon egy férfi leparkol a gépjárművével, de nem húzza be a kéziféket, így az autó legurul a tér közepéig. Az addigra viszonylag nagy sebességre felgyorsuló, elszabadult jármű belecsapódik a téren tartózkodó külföldi turistacsoportba, több személyt elsodorva. A nemzetközi mentőegységek azt mutatják be az érdeklődőknek a gyakorlat során, hogyan történik hatékonyan és gyorsan egy ilyen szituációban a sérültek „kategorizálása", ellátása, majd a kárhely felszámolása.
A rendőrség és a tűzoltóság a helyszín biztosításában, a jármű áramtalanításában és a kárhely felszámolásában segédkezik majd. Érdekesség, hogy a sérülteket a Magyar Vöröskereszt imitátorai fogják alakítani, vagyis nem bábuk, hanem „húsvér" emberek lesznek a szenvedők, még élethűbbé téve ezzel a szimulációs gyakorlatot.
A konferenciára regisztrált nemzetközi szakemberek száma meghaladja a 300 főt. A rendezvény első napján a résztvevők egy szimpózium során feltárják a határmenti új országok mentési rendszereinek közös jellemzőit, és megosztják egymással a jó gyakorlataikat.
A szombati nap folyamán a Széchenyi téren a szimulációs mentési bemutató mellett az érdeklődők megtekinthetik majd hét ország mentő-, baleseti helyszínelő és tűzoltó, valamint kutató-mentő gépjárműveit, továbbá a rendőrség szervezésében balesetprevenciós program is lesz.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

