Rendészeti ismeretekből a mohácsi Radnóti diákjai csapata országosan a második legjobb
2014. április 24. csütörtök 08:29

Gyulán rendezték meg április 10-12. között a X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny országos döntőjét. A jubileumi, többnapos tudáspróbán elméleti és gyakorlati feladatok egyaránt várták a továbbjutottakat. A Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium négyfős csapata ötvenhat induló közül az előkelő második helyen végzett.
Riegelman Zsolt felkészítő tanár az elméleti feladatokról elmondta: négy különböző tesztlapot kellett kitölteniük. A gyakorlások során előre leosztották, kinek mi lesz a szerepe a csapaton belül. A diákok egy közlekedési, egy informatika, egy idegen nyelvi és egy belügyi rendészeti ismeretek tesztet oldottak meg bravúrral.
Tóth István János, aki a fizikai teljesítményt követelő feladatokra való felkészítésért felelt, kiemelte: a csapattagok együtt dolgoztak, együtt értek el szép eredményt. Kifejtette, a fizikai felmérés öt számból állt: kétezer méter síkfutás, fekvőtámasz, felülés, helyből távolugrás és függeszkedés.
A MohácsiÚjság.hu nem csak a felkészítő pedagógusokat, hanem a csapattagokat is megkérdezte a kiváló országos eredmény kapcsán.
Óbert Miklós, 12.c osztály: „Egész évben heti három-négy edzést töltöttünk a versennyel. Az összes feladatot minden héten rendszeresen gyakoroltuk. Ez egy elég komplex verseny, mindenki megtalálta a maga feladatát, hogy mivel tudta a csapatot elősegíteni. Így ki tudtuk egészíteni egymást."
Szilovics Erik, 12.c osztály: „Az akadálypályára is nagyon sokat készültünk, hetente legalább egyszer elpróbáltuk és felépítettük. Méterről-méterre pontosan minden egyes elemét elgyakoroltuk: vizes és száraz körülmények között egyaránt."
Schlapp Balázs, 11.b osztály: „Nagyon sok felkészülés van a háttérben. Én már egyéniben is indultam a versenyen, akkor tizenegyedik lettem. Itt a csapatban úgy éreztem, mintha a tesztlap könnyebb lett volna."
Jakab Gergő, 12.c osztály: „A verseny után két nappal mi, végzősök mindhárman Körmendre utaztunk felvételizni. Ott egy százpontos műveltségi tesztet kellett megírnunk. Elmondhatom, hogy a mintegy négyszáz diák közül a három legjobban kitöltött feladatlapot éppen mi radnótisok adtuk be."
Az országos végeredményen kívül említésre méltó néhány részeredmény is: a csapat a fizikai-gyakorlati versenyszámokban nem talált legyőzőre és az elméleti KRESZ teszten is nevükhöz fűződött a legerősebb teljesítmény.
Képünkön: Az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny döntőjében második helyet elért radnótis csapat és a felkészítő tanárok. (b-j) Schlapp Balázs, Óbert Miklós, Tóth István János (tanár), Riegelman Zsolt (tanár), Jakab Gergő, Szilovics Erik.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már csak néhány hét, s indul a...

