Pávkovics Gábor: választási sikerünk egy hosszú időre visszanyúló folyamat eredménye
2024. június 11. kedd 10:09

Köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki részt vett a vasárnapi voksoláson és szavazatával, demokratikus jogait gyakorolva véleményt nyilvánított, írta Facebook-oldalán Pávkovics Gábor, Mohács újabb öt esztendőre megválasztott polgármestere.
"Június 9-ei, jelentős helyhatósági választási sikerünket egy hosszú időre visszanyúló folyamat eredményének tekintem.
A siker záloga az egymásba vetett hit, a kölcsönös bizalom, ami a lakosság és a városvezetés közötti őszinte párbeszéden, az együttgondolkodáson nyugszik.
Meggyőződésem, ahogyan én, úgy a keresztény-konzervatív oldal mandátumot szerzett képviselői is lelkiismeretesen, legjobb tudásuk szerint minden mohácsiért fognak dolgozni a testületben.
Ezután is a kitűzött célok megvalósítására koncentrálunk, világos programmal rendelkezünk, amit következetesen, lépésről-lépésre hajtunk végre. Ehhez kaptuk meg Önöktől a felhatalmazást.
Nagy lehetőségek előtt állunk, melyeket nem fogunk elszalasztani. Köszönöm, hogy ilyen sokan megértették: valóban Mohács jövője a tét.
Köszönöm önkénteseinknek és minden támogatónknak, hogy velünk voltak, és aktívan tettek győzelmünkért.
Együtt tovább Mohácsért!" - írta a polgármester.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szenteste napjától idén is...
- A mentőben segítették világra egy...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Javában zajlik a Mohácsi Nemzeti...
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...

