Páncélost vezényelt Baranyába a honvédség, nagy segítséget jelenthet a mentéseknél
2026. január 08. csütörtök 09:27

A rendkívüli havazás miatt a Magyar Honvédség több eszközt átcsoportosított az ország különböző térségeibe, hogy a lehetséges gócpontokhoz közelebb kerüljenek, és szükség esetén rövid időn belül beavatkozhassanak - mondta a honvédelmi miniszter Tatán, a tárca által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, Tatáról szerdán négy eszköz indult útnak: két Leopard A4 harckocsi Miskolcra, valamint két Wisent műszaki-vontató jármű Veszprémbe.
Kaposvárról két-két BTR-80 típusú harcjárművet (képünkön) csoportosítottak át Pécsre és Medinára - tette hozzá.
A miniszter arról is beszélt, hogy a tatai laktanyában a készenlétben lévő állományt téli körülmények közötti vezetésre és vontatásra készítik fel, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljanak.
A Magyar Honvédség parancsnokságai és alakulatai utasítást kaptak arra, hogy feladataik végrehajtása közben haladéktalanul nyújtsanak segítséget, ha bajba jutott járműveket vagy embereket észlelnek - emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A Magyar Honvédség az operatív törzs tagjaként a Belügyminisztériummal és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal szoros együttműködésben folyamatosan figyelemmel kíséri a rendkívüli hóhelyzet alakulását, és szükség esetén közreműködik a feladatok végrehajtásában - tette hozzá a tárcavezető.
Képünk archív felvétel.
MTI - Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Szigorúbb szabályok szerint...
- Ön kinek adna önkormányzati...
- Családi ház kapujába hajtott egy autó...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Jó hír a baranyai horgászoknak:...
- Katonákat vezényelnek az energetikai...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...

