Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az ajtót a kommandósok - Videó!
2025. augusztus 18. hétfő 09:11

A Szigetvári Rendőrkapitányság munkatársai a napokban vették őrizetbe azt az öt férfit, akik huzamosabb ideje marihuánával kereskedtek.
Augusztus 5-én reggel a Delta program keretében a szigetvári nyomozók a főkapitányság Mecsek kommandósainak segítségével újabb öt terjesztőt fogtak el, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Szigetvár környékén kábítószerrel kereskedtek.
Egy drávafoki, illetve három nagydobszai férfi esetében merült fel a gyanúja annak, hogy rendszeresen fogyasztanak kábítószert, illetve a megvásárolt drogot tovább is értékesítik.
A rendőrök rajtuk keresztül jutottak el egy felsőbb szálhoz, egy csertői férfihez, aki a beszerzett adatok alapján otthonában marihuánát termeszt, valamint értékesít.
Ezt igazolták a kutatáskor nála talált cannabis növények, valamint az előállításhoz, illetve porciózáshoz használt eszközök is, továbbá az egyik nagydobszai férfi házában lefoglalt több mint egy kilogramm zöld növényi származék is.
A rendőrök három fogyasztót is kihallgattak gyanúsítottként, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.
Az öt díler ellen kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Őket őrizetbe is vették, közülük négy férfinak a járásbíróság elrendelte a letartóztatását.
A teljes vásárlói kör feltérképezése jelenleg is tart.
Képünk illusztráció.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...

