Összeverték ismerősüket, lecsukatta őket a bíróság
2021. szeptember 22. szerda 09:11

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy fiatal pécsi férfi és egy középkorú nő letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak szeptember 18-án, a délutáni órákban, egy pécsi ingatlanban bántalmazták egyik férfi ismerősüket.
A bántalmazás során a sértett koponyaűri vérzést, agyállományi vérzést, többszörös bordatörést, kulcscsont törést, tüdősérülést, nyelvcsonttörést, hasüregi vérzést, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, melyek életmentő műtétet tettek szükségessé.
A gyanúsítottak terhére rótt kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel szökésüktől, elrejtőzésüktől, valamint attól is tartani kell, hogy az eljárásban résztvevő egyéb személyek megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást.
A gyanúsított férfivel szemben továbbá fennáll - tekintettel arra, hogy e terhére rótt cselekményt egy másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el -, hogy szabadlábon hagyása esetén esetleg újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el. Mindezek alapján rendelte el a bíróság a két gyanúsított letartóztatását.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a két gyanúsított és a férfi védője fellebbezést jelentettek be, így a bíróság végzése nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...

