Összevert és kirabolt egy gyereket Mohácson egy fiatal - Most már nem úszta meg a börtönt
2024. november 14. csütörtök 09:20

A Mohácsi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetése után három héttel bíróság elé állította azt a fiatal férfit, aki egy gyerektől rabolta el a pénzét.
A vádirati tényállás szerint az elkövetőt 2024 szeptemberében ítélte el a bíróság kifosztás
miatt felfüggesztett szabadságvesztésre.
Mindez azonban nem tartotta vissza attól, hogy röviddel az elítélése után újabb hasonló
bűncselekményt kövessen el.
Az elkövető 2024. október 13-án Mohácson több alkalommal is pénzt kért a 14 éves
sértettől, aki azt megtagadta.
A terhelt ezért a fiatalkorút a nyakánál fogva megragadta, elgáncsolta, majd a földre
teperte. A földön fekvő sértettet több alkalommal megrúgta, majd a sértett
kezéből kitépte táskáját.
A fiatal férfi a táskával elszaladt, majd a benne lévő 2.000,-Ft-ot kivette, a táskát pedig
eldobta.
Az elkövetőt a bűncselekmény elkövetése után a nyomozó hatóság elfogta, majd a
Mohácsi Járási Ügyészség az elkövetés után három héttel a letartóztatásban lévő
elkövetőt bíróság elé állította.
A Mohácsi Járásbíróság az elkövetőt bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, ezért őt 3
év 8 hó börtönre ítélte, egyúttal elrendelte a korábban kiszabott szabadságvesztés
végrehajtását.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Elstartolt a pucér meteorológia,...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...

