Összevert egy vita során egy idős embert egy pécsi férfi
2022. június 14. kedd 16:05

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint az agresszív gyanúsított a lakóhelyén található társasház egy másik bérlőjét, az idős sértettet vasárnap 8 óra körüli időben a fenti ingatlan udvarán, szóváltást követően, tettlegesség, dulakodás során bántalmazta úgy, hogy a sértett mankóját elvéve, a földre került idős férfit, azzal négy-öt alkalommal nagy erővel megütötte a fején.
Az események keltette zajra felfigyelt a házban lakó két szomszéd is, akik szintén az emeleten laknak, de lementek az udvarra.
Az előbb érkező nő felszólította a gyanúsítottat a cselekménye abbahagyására, azonban a bántalmazásnak csak az vetett véget, hogy az utóbb érkező szomszéd férfi hátulról lefogta.
A bántalmazás következtében a sértett eszméletét vesztette, az elsődlegesen őt ellátó mentősök sérüléseit életveszélyesnek minősítették.
A gyanúsított büntetett előéletű, hasonló bűncselekmények elkövetése miatt volt büntetve.
A gyanúsított előéletére és az általa tanúsított magatartásra figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, illetve az eljárásban résztvevő más személyek befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és a védője is tudomásul vették, így az végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...
- Keresik Mohács karácsonyfáját, a Deák...
- Bezzeg Románia: megint csaknem...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- CBD olaj milyen betegségekre jó? –...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Rablás miatt csuktak le egy...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...

