Orjaleves, sülthurka, sültkolbász, friss tepertő illata lengi be a Német Nemzetiségi Házat
2016. január 28. csütörtök 18:20

A hagyományos disznótorosnak nagy sikere volt a múlt évben is, szombaton pedig a Mohácsi Német Önkormányzat székházában már nem is csak a városból, hanem többek között Véméndről, Lánycsókról, Bajáról, Bátaszékről is jönnek a böllérek és segítőik.
- A disznóvágás pont úgy fog zajlani ahogy egykor a németeknél szokásos volt. A hízót csak forrázzuk és nem perzseljük, s ugyan füstre valót nem hagyunk, az egészet hagyományos eszközökkel és nem elektromos berendezésekkel dolgozzuk föl - tudatta hírportálunkkal Hahnerné Féth Gabriella, a német önkormányzat elnöke.
Elmondta, hogy a töltelékek nem lesznek azonosak, ugyanis a baráti társaságok külön-külön, a maguk ízlése szerint fogják fűszerezni a hurkát, kolbászt, viszont a délelőtt szorgoskodóknak már egységes ebédet tálalnak: orjalevest májgaluskával, sült májat savanyúsággal, s bár a nagyszámú résztvevő miatt a fánk sütését nem vállalták, de finom házi kenyér és pekekifli lesz.
A frissen sült hurkát, kolbászt vacsorára tálalják föl héjában főtt krumplival és addigra lehet csipegetni a friss tepertőből is. A hagyományokhoz pedig nem csak abban maradnak hűek, hogy kézi darálót és haspréses töltőt használnak, de a reggeli snapszon, majd a forralt boron kívül málnaszörpöt és szódavizet tesznek az asztalra, sőt, azt is kérték, hogy a disznóvágás „főszereplői" ne feliratos pólóban munkálkodjanak, hanem hasonló öltözékben, amit egykor viseltek.
A jó hangulatról is gondoskodnak, két harmonikás szórakoztatja délelőtt a disznótor közönségét, míg a gyerekek az udvari hagyományos népi játékokkal mulathatják az időt, majd a vacsorát követően bált rendeznek.
Képünk archív felvétel az előző évi disznótorról.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Egy dunaszekcsői, csalásra...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...