Nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült Bólyban

2021. november 17. szerda 18:03

Nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült Bólyban

Több mint nyolcvan férőhelyes munkásszállás épült a Baranya megyei Bólyban kormányzati támogatás segítségével. A beruházás elkészült épületeit szerdán adták át. 

 

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen azt mondta, a beruházás jól illeszkedik a kormányzat azon elképzelései közé, amelyek szerint minden egyes magyarországi térség fejlesztését támogatni kell.

A bólyi beruházás kapcsán kiemelte: a helyi munkásszállás a szakképzett munkaerőnek biztosít otthont azt szolgálva, hogy a helyi vállalkozások zökkenőmentesen működhessenek.

Emlékeztetett: a kormányzat első körben önkormányzatok, majd vállalkozások számára nyújtott és nyújt támogatást hasonló létesítmények megvalósítására. Az elgondolást hatalmas népszerűség fogadta mind a helyhatóságok, mind a gazdasági társaságok részéről, a támogatások iránt folyamatosan nagy az igény - mondta.

A támogatott munkásszállók önmagukban is munkahelyeket teremtenek az adott településen, hiszen működtetésükhöz is dolgozókra van szükség. Bóly esetében ez négy helyi munkavállalónak biztosít lehetőséget - fűzte hozzá.

Hargitai János (képünkön), a térségi országgyűlési képviselője azt mondta, 2010-ben Magyarország gazdasága a tíz legsérülékenyebb között volt a világon, míg a mai magyar gazdaság beruházási rátája 27,5 százalékos, ami jelenleg az Európai Unióban a legmagasabb. Ez szerinte az állam, a gazdasági társaságok és az önkormányzatok közös erőfeszítésének köszönhető.


A négyezer lelkes Bóly kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a településen több mint félezer vállalkozás működik, annak ipari parkjában pedig 1400 ember dolgozik, úgy vélte, a kisváros az egyik legfejlettebb település Magyarországon.

Horváth Zoltán baranyai kormánymegbízott azt mondta, hogy Bóly az elmúlt évtizedekben élen járt az innovációkban, a térség, olykor az ország más településeit is megelőzte fejlesztéseivel, így az sem meglepő hogy a kisvárosban valósulhat meg az első, kormányzat által támogatott munkásszálló Baranyában.

Hárs József, Bóly független polgármestere köszöntőjében a kisváros és a térség ipari foglalkoztatóinak igényeire utalva kiemelte: hiánypótló beruházás készült el Bólyban.

A négy épületből álló, 21 - fürdőszobával és konyhával felszerelt - önálló lakrésszel rendelkező, 83 férőhelyes korszerű munkásszállás a bólyi vállalkozások, különösen a helyi pari parkban működő cégek dolgozói számára biztosít majd szálláslehetőséget.

A komplexumból három épület készült el mostanáig 80 férőhellyel, ezeket az egységeket adták át szerdán. A közösségi tereket is tartalmazó kiszolgáló épület várhatóan tavaszra készül el. A bólyi önkormányzat beruházásában megvalósuló fejlesztés 461 millió forintos költségvetéssel készül, ebből 306 millió forintot a kormányzat biztosított.