Nepomuki Szent János ünnepére készül Mohács - Ingyenes programokkal várják a vendégeket

2023. május 19. péntek 14:39

Nepomuki Szent János ünnepére készül Mohács - Ingyenes programokkal várják a vendégeket

Várhatóan nemcsak a helyiek, hanem a távolabbról érkezők közül is sokan lesznek kíváncsiak a mohácsi Nepomuki-ünnepségre. A szombaton sorra kerülő eseményen programok sokasága közül választhatnak az érdeklődők.

 

Nepomuki Szent János, a vízen járók védőszentje emlékére a múlt századból eredő szokás szerint a dunai hajósok, molnárok és halászok májusban tartották látványos ünnepélyüket Mohácson, ami az egész környékről sokakat vonzott a Duna-partra.

A múlt század második felétől - nyilván nem véletlenül - feledésbe merült a hangulatos esemény, de 1989 óta újra élő hagyománnyá vált, s egyben nagy sikerű majálissá nőtte ki magát.

Megőrizte a titkot

Nepomuki Szent János kultusza évszázadok óta él, Vencel cseh király egykori gyóntatójáról már életében is legendák jártak. Az 1350 körül született Nepomuki János vezette a „szociális minisztériumot", Vencel király elesetteket, szegényeket pártfogoló, segítő hivatalát. Később Johanna királyné gyóntatója lett. A zsarnoknak tartott, féltékeny király felesége gyónási titkát követelte tőle. Nepomuki János ezt megtagadta, s akkor sem volt hajlandó elárulni, amikor a király megkínoztatta. Végül kezét-lábát összekötözve a Prágát átszelő Moldva folyóba dobatta. A legenda szerint a vízbe fulladt pap holtteste nem merült el, körülötte a víz fényárban úszott, mintha több száz mécses, jánoska égett volna.

A látogatottsága ugyan nem vetekszik a busójáráséval, de évről-évre többen hallgatják az állandó programmá vált fúvóskoncertet a hajókikötőben, majd gyönyörködnek a folyó vízét borító mécsesekben, azaz a jánoskákban. Ahogy az ezt megelőző esztendőkben, a jánoskázás és az azt követő tűzijáték idejére a legutóbbi ünnepségen - dacára a viharos időjárásnak - is teljesen megtelt a Duna-parti sétány érdeklődőkkel.

 

A Nepomuki-ünnepen természetesen a hagyományos elemek, a helyi együttesek,  művészeti csoportok, alkotó közösségek fellépése, koncertje, bemutatkozása sem marad el, s természetesen idén is lesz tűzijáték, a napot pedig utcabál zárja.

 

Íme a rendezvény részletes programja:

14:00 órától Kézműves vásár a Szabadság utcában

14:00 órától Gasztroutca a Szabadság utcában

14:30 Céhzászlós felvonulás a Polgármesteri Hivataltól a Szent Mihály térre

15:00 Liturgia a Nepomuki Szent János szobornál a Szent Mihály téren, majd koszorúzás a révlejáróban

15:45 Sétakompozás a Pécsváradi Városi Tűzoltózenekar közreműködésével

16:00-02:00 Kulturális és zenei programok a Milleniumi Emlékmű előtt

20:00 A csónakosok megáldása a Duna-parton a Szent János Hotelnél

21:00 Jánoskázók indulása a Sokacrévből

21:30 Tűzijáték a Dunán

22:00 Utcabál az NGR Music Group zenekarral

A Milleniumi Emlékmű előtti szabadtéri színpadon:

16:00 SLAMI növendékeinek műsora

16:55 Zora Néptáncegyüttes műsora

17:15 Pécsváradi Városi Tűzoltózenekar koncertje

18:15 The Hegees koncertje

19:15 Néma H zenekar koncertje

20:15 NGR Rock Trió koncertje

22:00 NGR Music Group utcabál

A programok ingyenesek!

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)