Nem jogerősen öt év börtönre ítélték a férfit, aki miatt lángba borult a Mecsek
2026. február 24. kedd 15:40

A Pécsi Törvényszék kedden egy pécsi férfit bűnösnek mondott ki közveszélyokozás bűntettében és hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettében, és ezért őt öt év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte.
A bíróság rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, a sértettek egy részének megfizetendő kártérítésekről, további több sértett tekintetében az előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította, és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült csaknem másfél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A bíróság által megállapított tényállás röviden: A vádlott 2021. nyarán költözött egy pécsi zártkerti ingatlanba, ahol életvitelszerűen tartózkodott.
Ebben az időben ismerkedett meg szomszédjával, egy szerény anyagi körülmények között élő férfival, aki szintén életvitelszerűen lakott ott.
Miután a vádlott meglátta, hogy a férfi elkerített ingatlanán kívüli telkén, a vádlott ingatlanának kapujával szemben, attól néhány méterre, egy 1 méter széles, 2 méter hosszú, 40-50 cm mély gödör található, a férfit megkérte arra, hogy a gödröt használatra engedje át neki.
Ebbe a férfi beleegyezett. A vádlott ezt követően, 2001. nyarától, - a tűzgyújtásra vonatkozó szabályokat be nem tartva - a saját ingatlanának használata során keletkezett és kommunális hulladékait a gödörben, nyílt térben égette el. Miután a férfi megtudta, hogy ezt a vádlott nem tehetné meg, 2022. évben többször kérte a vádlottat, hogy ezzel a tevékenységével hagyjon fel, de a vádlott ezeket a kéréseket figyelmen kívül hagyta.
2022. augusztus 18-án a kora délutáni órákban, 14 óra körül a vádlott ismét megjelent a szomszédja ingatlanánál azért, hogy hulladékot égessen. A gödörben ekkor műanyag, fémdobozok és egyéb általános háztartási szemét volt.
Miután a vádlott a hulladékát az öngyújtójával meggyújtotta, a keletkező tűz, a nagy fokú szárazság és a szél miatt belekapott a gödör szélét borító aljnövényzetbe, majd nagy sebességgel és lánggal keleti, délkeleti irányba kezdett terjedni.
A vádlott ezt látva megpróbálta a tüzet eloltani, melyben szomszédja is segítségére volt, de nem jártak sikerrel.
Szomszédja látta, hogy a tüzet nem tudják eloltani, felhívta a vádlottat, hogy értesítse a katasztrófavédelmet, de a vádlott ekkor ezt elutasította, majd 14 óra 9 perckor a vádlottat barátnője hívta telefonon, akit a vádlott megkért arra, hogy telefonáljon segítségért a keletkezett tűz miatt.
A vádlott által gyújtott tűz ezt követően olyan intenzitással égett, hogy a szomszédja ingatlanától keleti, délkeleti irányban található ingatlanokból többre is átterjedt és az azokon található épületek közül egy lakóház felrobbant, egy másik ingatlanon egy kétszintes ház leégett, az egyéb ingatlanokon többek között melléképületek, szerszámok, növényzet semmisültek meg a tűzben.
A vádlott szándékos cselekményével 19 természetes személy és 2 jogi személy sértettnek, több, mint ötvenmillió forint kárt okozott.
Az ügyész a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, míg a vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, így a bíróság ítélete nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...

