Nem dőlt el, szabadulhatnak-e valaha a mohácsi kettős gyilkossággal vádolt németek
2014. május 20. kedd 18:22

Kedden tárgyalta a Pécsi Ítélőtábla azoknak a németeknek az ügyét, akik a vád szerint 2009-ben élve eltemettek egy idős német házaspárt Mohácson. Korábban tényleges életfogytiglanra ítélték őket, ez ellen fellebbeztek. A bíróság jövő kedden hirdeti ki döntését.
A törvényszék tavaly a 42 éves Manuel K.-t és a 46 éves Thorsten B.-t társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek. Az ügy harmadrendű vádlottját, egyikük 27 éves élettársát ugyanakkor felmentették.
A bíróság megállapítása szerint a két férfi és a nő ellen pénzmosás, valamint csalás miatt elfogatóparancsot adott ki a német hatóság, ezért úgy gondolták, Magyarországra költöznek. Az interneten, egy ingatlanközvetítő közreműködésével kerültek kapcsolatba a Baranya megyei Monyoródon lakó 68 éves nővel és 71 éves élettársával. Bérelt autókkal 2009 januárjában Magyarországra jöttek, és megállapodtak a nyugdíjasokkal, hogy két évig bérlik, majd 60 ezer euróért megvásárolják az egyik házukat.
A vádlottak azt tervezték, hogy Mohácson nyitnak áruházat. Közben baráti kapcsolatba kerültek a jómódú idős párral, azt is felajánlották nekik, hogy segítenek felépíteni egy házat Bárban.
A vádlottak és későbbi áldozataik 2009. augusztus 30-án együtt ebédeltek Monyoródon, majd felvetődött, hogy menjenek el megnézni a Bárban folyó építkezést. A nyugdíjas párt a bérelt mohácsi telekre vitték, ahol élve egy korábban ásott munkagödörbe dobták, és munkagéppel betemették őket. Az áldozatok holttestében később nyugtató nyomaira bukkantak.
A társaság tagjai eladták a pár ingóságaiat, autójukat, bankkártyájukkal pedig több mint 14 ezer eurót emeltek le a számlájukról.
A rendőrök hónapokkal később, öt-hat méter mélyen, a földben elásva találta meg a nő, egy nappal később pedig a férfi holttestét a Budapesti országúton található áruház parkolójában.
A két férfi felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, a nő esetében az ügyészség az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Az ítélőtábla jövő kedden hirdeti ki határozatát.
Képünk illusztráció.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...
- Magyarországon először alkalmaztak új...

