Negyven helyszínen végeztek fejlesztéseket a Duna-Dráva Nemzeti Parkban
2022. március 06. vasárnap 10:10

Nyolc tájegység negyven helyszínén történtek csaknem négyszázmillió forintból fejlesztések a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráján az elmúlt bő két évben - közölte a beruházásokat megvalósító Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI).
Közleményük szerint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 387 millió forintos keretéből megvalósult fejlesztések során a térség emblematikus turistacélpontjai bővülhettek és újulhattak meg.
A nemzeti park kezelésében lévő Natura 2000 területek népszerűsítését és az ott fellelhető természeti értékek bemutatását célzó program részeként a Villányi-hegységhez tartozó Szársomlyó fokozottan védett természeti területhez kapcsolódva a nagyharsányi szoborparkban új fogadóépület és panoráma sétány létesült.
A Mecsekben, a Jakab-hegyen megújult a turistapihenő, elkészült az óbányai-völgyben épült új esőbeálló és a felújított Cigány-hegyi kilátó, továbbá új kilátó pavilon létesült a pécsi Pintér-kertben.
Új kilátó épült, vagy újult meg emellett Drávaszentesen, a Tolna megyei Pacsmagi-halastavaknál, Bátán és a Gemencben, továbbá madármegfigyelő lesállást, valamint pallósort adtak át a dávodi Földvári-tavi madárparadicsomnál.
A természetismeret és a szemléletformálás elősegítésére, egyúttal a kulturált természeti turizmus feltételeinek és színvonalának javítására a 2020-2021 évek során Baranya, Somogy és Tolna megye számos védett, ökoturisztikailag is jelentős pontján többek között tájékoztató táblákat pad-asztal garnitúrákat, tűzrakó helyeket és szemétgyűjtőket telepítettek - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Párás, ködös éj után borús napunk...

