Ne a bosszú vezessen, de ne is felejtsünk: a trianoni döntésre emlékeztek Mohácson
2014. június 04. szerda 20:26

A magyar országgyűlés 2010-ben nyilvánította június 4-ét, a trianoni döntés napját a nemzeti összetartozás napjává. Ebből az alkalomból Mohácson is megemlékeztek a kilencvennégy évvel ezelőtti eseményekről és azok máig ható következményeiről.
A rendezvény szónoka, Ferkov Jakab, a Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója beszédében felidézte az 1920-as diktátummal járó legfontosabb számokat: Horvátország nélkül az ország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre zsugorodott, a népesség húszmillióról 7,6 millióra csökkent. Több mint hárommillió magyar rekedt az új határokon kívül.
- A nemzetiségi köntösbe csomagolt határmeghúzás valójában gazdasági rablás volt - világított rá az összefüggésekre a mohácsi múzeumvezető, utalva a mezőgazdasági és az ipari területek drasztikus átrendeződésére.
A Kisantant országai Magyarországgal szemben katonailag is bebiztosították magukat, a titkos klauzula a támadó háború lehetőségét is tartalmazta. A nap szónoka ezt a győztesek félelmével magyarázta. Úgy vélte, ez is azt támasztja alá, hogy nem volt igazuk.
A Trianonnal létrejött államalakulatok zöme szétesett - hívta fel a figyelmet Ferkov Jakab, aki hangsúlyozta: „Igazságunk tudatában sem szabad, hogy a bosszúállás alacsonysága vezessen minket, viszont felejtenünk sem szabad."
Képünkön: a nemzeti összetartozás napján a Mohácsi Polgárok Olvasóköre adott tartalmas és méltó műsort Mi nem felejtünk, nem felejthetünk címmel.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...

