Nagyon közel Az év orvosa címhez a mohácsi dr. Takács József - még Ön is szavazhat!
2016. március 11. péntek 10:38
Frissítve: 2016. március 12. szombat 10:49

FRISSÍTVE: a szavazást lezárták, március 18-án teszik közzé az eredményt. Az Év orvosa pályázat internetes közönségszavazás lezárása előtt kialakult azon jelöltek köre, akik legközelebb állnak a dobogóra jutáshoz, illetve az Astellas-közönségdíj elnyeréséhez. A szavazatok alapján nagy eséllyel pályázik a címre a mohácsi sebész, dr. Takács József is, aki a voksolás pénteki állása szerint az első öt jelölt között szerepelt.
Pénteken délután három óráig szavazhatott a közönség a jelöltekre, köztük a mohácsi orvosra.
A voksolást lezárták, az eredményt március 18-án teszik közzé.
Dr. Takács József 1980 óta dolgozik a Mohácsi Kórházban sebészként és traumatológusként. Elmondása szerint sosem fordult meg a fejében, hogy orvos lesz, jó rajztudása miatt ugyanis művészi pályára készült, egészen addig, amíg a szigetvári gimnáziumban osztályfőnöke meg nem látta kivételes tehetségét.

Takács József a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvoskarán szerzett diplomát. Sebészetből 1984-ben, traumatológiából 2005-ben szakvizsgázott az idén hatvanadik születésnapját ünneplő főorvos, aki 36 éve dolgozik szakmájában.
- Véleményem szerint a sikeres gyógyítás alapvetően két összefonódó szálon fut. A megtanult elméleti, és a gyakorlatban megszerzett tudás, valamint azaz emberi tényező, ami nélkül nem lehetséges a gyógyítás. A kettő együtt jár. Szakmai fejlődés, a rendszeres továbbképzések egy orvos számára kötelező feladat. A betegekkel való kapcsolatteremtés, önzetlenség, empatikus törődés tudománya nincs sehol betű szerint leírva, ezért olyan összetett, sok energiát és figyelmet igénylő napi tevékenység. Igyekszem minden betegemmel személyes, partneri kapcsolatot kialakítani. Érezze a segítségre szoruló, hogy számomra nem egy eset a sok közül, hanem egy ember, aki tőlem várja az ellátását, az operációt, a tájékoztatást, a meggyőzést, egy mosolyt, egy jó szót - foglalta össze gondolatait dr. Takács József, aki elmondása szerint nem csak a kórház falain belül, hanem mindenhol büszkén és tele tettvággyal próbál élni és gyógyítani.
E. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Csak „nyugodtság", emberek, vallja...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Ez van: ha nem lép vissza az MSZP...
- Jelentkezőket várnak a...

