Mozgáskorlátozottat is kifosztott egy versendi férfi
2023. március 17. péntek 13:22

A mohácsi rendőrök őrizetbe vették azt a 26 éves, versendi férfit, aki tavaly július óta folyamatosan bűncselekményeket követett el.
Elfogták, majd előállították a rendőrök kedden azt a 26 éves versendi férfit, aki 2022 júliusa és 2023. január vége között főként Kölkeden és Versenden található ingatlanoknál garázdálkodott.
Volt, hogy láncfűrészt, vagy televíziót tulajdonított el, de volt olyan is, hogy kerékpárt, illetve sarokcsiszolót vitt magával.
Egy alkalommal két másik társával találtak egy bankkártyát, amellyel aztán Versenden és Bólyban több üzletben is vásároltak.
Egy nőnek tűzifát kínált eladásra, majd a vételárat át is vette, azonban az előre bemutatott fát már nem adta át a sértettnek.
Sőt, előfordult olyan is, hogy miután bement egy házba, az ott lakó, mozgásában korlátozott férfi tiltakozása ellenére magával vitte a sértett harmonikáját.
A nyomozók a férfit kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe vették. Ellene hatrendbeli lopás, kétrendbeli csalás, valamint egy rendbeli kifosztás bűncselekmények elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BVMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Lesodródott az útról és árokba borult...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...

