Most menjen szabadságra: Dávid Mihály szerint csak július közepén lesz gatyarohasztó hőség
2016. július 10. vasárnap 15:39

Ez a nyár nem olyan lesz, amilyeneket kénytelenek voltunk elviselni az elmúlt években, véli Dávid Mihály, az ország legismertebb magánmeteorológusa. Előrejelzése szerint mindössze kétszer, július és augusztus közepén lesz igazi kánikula, egyébként a szokottnál hűvösebb várható, s maga a nyár is gyorsan véget ér.
Tavaly csak júliusban nyolc hőhullámot - ilyenről beszélünk, ha három egymást követő napon a középhőmérséklet 25 illetve 27 fok körül alakul - kellett átvészelnünk, s ugyan idén is átéltünk már forró napokat, az igazi, tartós kánikula egyelőre elmaradt.
A nyíregyházi magánmeteorológus szerint erre nem is kell számítanunk, s bár lesznek hőhullámok, de nem akkorák, mint amekkorákban 2015-ben aszalódtunk. A közeli jövőt illetően elmondta, rövid időn belül lehűlés következik, a hónap közepén azonban forróság várható. Minden bizonnyal ez lesz a nyár legmelegebb tíz napja. Akkor igazi strandidő várható, szikrázó napsütéssel, jócskán harminc fok feletti hőmérséklettel, és eső sem rondít bele az áhitatba.
Augusztus eleje hűvösebben indul, ám a hónap közepe, júliushoz hasonlóan igencsak fülledt időt ígér. 20-a környékén, mondhatni hagyományosan, pillanatok alatt elromlik majd az idő, aminek következtében hamar beköszönt az ősz, sőt, Dávid Mihály számításai szerint az első őszi fagyokra már szeptemberben számíthatunk, a hó pedig már november legelején leeshet.
A mezőgazdaságból élőknek rossz hír, hogy csapadék kevés várható a nyíregyházi időjós számításai szerint, és nemcsak most, a következő 2-3 évben is.
Erdélyi Bianka - Grafiika: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Egy mohácsi család lepte meg a...

