Mohácstól akár Kőszegig is sztrádán autózhatunk, ha módosítják az M9-es autópálya nyomvonalát

2019. február 28. csütörtök 13:29

Frissítve: 2019. február 28. csütörtök 20:36

Mohácstól akár Kőszegig is sztrádán autózhatunk, ha módosítják az M9-es autópálya nyomvonalát

A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata szerint szükség van az M9-es autópálya nyomvonalának módosítására úgy, hogy az országot kelet-nyugati irányban átszelő sztráda Pécset is érintse. Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint ez a Dél-Dunántúl gazdaságára igen kedvező hatást gyakorló lépés lenne, mivel a már meglévő és a tervezett baranyai sztrádaszakaszok révén gyakorlatilag az ország bármelyik pontja gyorsan elérhetővé válna. 

 

A napokban tette   közzé a Nemzeti Versenyképességi Tanács az ország gazdasági stratégiájára vonatkozó javaslatait. A Varga Mihály pénzügyminiszter elnökségével működő szervezet ugyan döntéseket nem hozhat, azonban aligha hagyja figyelmen kívül a kormányzat a tanács javaslatait, magyarán könnyen elképzelhető, hogy azok akár kormányhatározatokban is testet öltenek.

(Térkép forrása: Dunántúli Napló.)

 

A most asztalra tett javaslatcsomag Baranyát is vastagon érinti, a tanács szerint ugyanis szükség van az M9-es autópálya nyomvonalának módosítására úgy, hogy az országot kelet-nyugati irányban átszelő sztráda Pécset is elérje. Az indoklás szerint a javaslat célja a továbbra is jelentős munkaerő-tartalékokkal és gazdaságfejlesztési kapacitással rendelkező Dél-Dunántúl nyugati határral való közúti közlekedési kapcsolatainak javítása. A megfelelően megtervezett autópálya-nyomvonal megvalósítása az ország jelenleg legnagyobb munkaerő-potenciállal rendelkező területeit juttatná gazdasági lehetőségekhez. A közlekedési infrastruktúra javításával mintegy 22-44 ezer fővel emelkedhetne a foglalkoztatás, amely átlagos adóintenzitással számolva évi 50-100 milliárd Ft-tal növelné a költségvetés egyenlegét, olvasható a tanács javaslatában.

- A tervezett sztráda komlói bekötése mindig is napirenden volt, teljesen logikus a lépés, ha autópálya onnan Pécsig vezetne - fogalmazott dr. Hargitai János kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. - Nem kétséges, hogy komoly gazdaságélénkítő hatása lenne, mivel a már meglévő és a tervezett baranyai sztrádaszakaszok révén gyakorlatilag az ország bármelyik pontja gyorsan elérhetővé válna.

Zajlik a közbeszerzés

Év végén jelent meg az ajánlattételi felhívás a mohácsi híd és a csatlakozó, az M6 autópálya és 51. sz. főút közötti úthálózat kiépítésének engedélyezési és kiviteli tervének készítésére, az építési engedély, valamint a szükséges további engedélyek megszerzésében való közreműködésre. Mohács, Pécs, Baranya és a régió szempontjából is újabb örömteli fejleményként könyvelhettük el, hogy szintén év végén a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési beruházássá nyilvánította a gyorsforgalmi kapcsolat megteremtését Szeged és Pécs között, amelynek részeként épül meg a mohácsi autópályahíd. A kiemelt jelentőségű fejlesztések azt jelentik, hogy a beruházások lebonyolítása jóval egyszerűbbek és gyorsabbak a hatósági eljárások során, azaz az ügymenetet akadályozó bürokratikus akadályokat eltakarították az útból.

A nemzeti oldal politikusa hozzáfűzte, annak ismeretében is különös jelentősége lehet az elképzelésnek, hogy a Pécs és Mohács között vezető 57-es főút az M6-os autópálya és Mohács közötti szakaszát kétszer kétsávosra bővítik, az 56-57. számú főutak körforgalmi csomópontja és az új mohácsi Duna-híd közötti szakaszon az út teherbírását 11,5 tonnára emelik. A szigeti oldalon pedig - hogy a híd ne a „semmibe" vezessen - megteremtik az összeköttetést az 51-es főúttal. Mindez azt jelenti, hogy Pécsről és Mohácsról Kőszegig és Szegedig is végig sztrádán autózhatnánk.

- Az úthálózat fejlesztésének épp ez a fő vezérfonala, hogy a korábbi sugaras, a főváros irányába vezető utak helyett és mellett körkörös irányban is elérhetőek legyenek a megyeszékhelyek és az országhatárok. Ez korábban, Trianon előtt már létezett, azonban azok az utak az elcsatolt országrészekben futottak - emlékeztetett Hargitai János.

 

Az M9-es autópálya megépítése egyébként a kilencvenes évektől téma, a nyomvonalát többször módosították, a legutolsó állás szerint a legdélebbi változat az elfogadott fogadták el, amely Baranyát a Tófű-Köblény-Alsómocsolád vonalon szeli át. Innen érkezne a sztráda Komlóra, majd tovább Pécsre.

Légvonalban mintegy 25 kilométeres távról van szó, a jelenlegi közutakat használva a távolság ennek a duplája. Nyomvonalterv még nincs, így azt nem tudni, pontosan merre vezetne. Bár rövid szakaszról van szó, közte azonban ott van a Mecsek, ami a tervezést nehezítheti, a kivitelezést pedig drágíthatja, akármilyen megoldást is választanának.

 

Képünkön: Az M6-os és az M60-as autópálya mohácsi csomópontja Babarc közelében.

 

Máté Balázs - Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)