Mohácson ünnepelt a megye - Köszöntjük Baranya új díszpolgárát, dr. Andrásfalvy Bertalant!

2021. október 15. péntek 17:24

Mohácson ünnepelt a megye - Köszöntjük Baranya új díszpolgárát, dr. Andrásfalvy Bertalant!

A jubileumi Megye Nap alkalmából dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke ezúttal Mohácson, a közelmúltban megújult Selyemgyár Kulturális Negyed patinás épületének konferenciatermében köszöntötte pénteken az ünnepi közgyűlésen megjelenteket. Az ünnepségen elismeréseket is átadtak, Baranya új díszpolgára dr. Andrásfalvy Bertalan.

 

 

Amint azt Őri László említette, I. Lipót király 1694. október 10-én Baranya vármegyének címerpecsétet adományozott, s e közjogi aktusra emlékeztetve kereken 25 éve, 1966-ban október 10-dikét a Megyei Közgyűlés a Megye Napjává nyilvánította.

- Egy évvel ezelőtt Jim Dornan amerikai professzort idézve mondtam „Ha elég nagyok az álmok és a vágyak, akkor a körülmények nem számítanak." Ezt a mondást kicsit átfogalmaztam Baranya megye jövőjére gondolva, és azzal fejeztem be a beszédemet, hogy elég nagyok az álmaink és vágyaink ahhoz, hogy semmi körülmény között ne mondjunk le róluk. Ez ma is érvényes. Nem mondunk le az álmainkról, Baranya fejlesztéséről, településeink gyarapodásáról, arról, hogy a baranyai emberek jobb minőségű életet élhessenek. Nem adjuk fel terveinket, pedig tudjuk: komoly és régóta felgyűlt hátrányokat kell behoznunk - kezdte ünnepi beszédét Őri László.

- Ma kijelenthetem, Baranya egy új, lendületes és sikeres korszak küszöbén áll, amit a kormány térségünket érintő már megvalósult, illetve folyamatban lévő infrastrukturális beruházásai teremtenek meg - hangsúlyozta a szónok, megemlítve az M6-os autópálya országhatárig terjedő szakaszának jelenleg is zajló építését, az M60 autóút első körben Szigetvárig tartó szakasza tervezését, az épülő mohácsi közforgalmú kikötőt, az elkövetkező évek vasúti fejlesztéseit, Kaposvár és Pécs között a tervek között szereplő négysávos autóút kiépítését, melyek Baranyát a stagnálás évtizedei után végre a fejlődés pályájára állítják.

A megyei közgyűlés elnöke kitért arra is, hogy Magyarország kormánya a következő 7 évben közel 86 milliárd Ft támogatást kíván nyújtani Baranyának, amiből új ipari parkokat, intézmények és utak építését, egyéb infrastrukturális fejlesztéseket tudunk megvalósítani.

Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő, a Mohács 500 program miniszteri biztosa arról szólt, hogy a jövő urai vagyunk, s ahogy a helyi polgárok akarata nélkül a múltban sem történt semmi haladás, most is konkrét célokért kell közöse kiállni.

- A mostani kormányzatot nem kell győzködni az értelmes fejlesztések támogatásáról. Példa erre a mohácsi csata 500. évfordulójára kitűzött, sokirányú tervek megvalósításának támogatásán túl a kikötőfejlesztés, s amit most jelenthetek be az az, hogy a mohácsi híd építéséhez már nem csak a kiviteli tervek készítése eldöntött, hanem a beruházás pénzügyi megalapozása is megkezdődött - jelentette ki a nemzeti oldal politikusa.

Az ünnepi közgyűlésen a hagyományoknak megfelelően kitüntetések átadására került sor. Miután az elismeréseket átvevők kisfilmen az életútjukat ismertették, az alábbi kitüntetéseket Őri Lászlótól, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökétől, Dunai Pétertől, az önkormányzat alelnökétől és dr. Partos Jánstól, az önkormányzat jegyzőjétől vették át.

„AZ ÉVARANYGYŰRŰS MÉRNÖKE" díjat idén a Baranya Megyei Mérnöki Kamara DEGRÉ ANDRÁS okleveles vegyészmérnök, a Megyei Mérnöki Kamara Felügyelő Bizottságának elnöke vehette át. Degré András, aki okleveles vegyészmérnök, okleveles környezetvédelmi szakmérnök és közgazdasági szakokleveles mérnök, a több évtizedes szakmai tevékenységével hozzájárult Baranya megye vízbázisának védelméhez, az ivóvíz és szennyvíz tisztítási technikák fejlesztéséhez. Megszervezte a megyében a víz és szennyvízkémiai és biológiai laboratórium működését. E témakörben jelentős a szakirodalmi munkássága. A Baranya Megyei Mérnöki Kamara megalapítása óta a Felügyelő Bizottság elnöke.

Baranya Megyei Közgyűlés elnöke kitüntető díjban részesítette idén Czukor Antal nyugalmazott villamosmérnököt, az 1956-os Szövetség Baranya Megyei Elnökét az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméiért, a polgári Magyarország megvalósításáért kifejtett hazafias helytállásért és a közösségért végzett tevékenységének elismeréséül.

Elnöki Kitüntető Díjban részesültek:

Konkoly Zsófia paralimpiai bajnokot, a 2021. évi tokiói paralimpián a női 100 méteres pillangóúszásban szerzett bajnoki címért, valamint a női 400 méteres gyors- és 200 méteres vegyes úszásban elért ezüstérmes második helyezésekért, a kimagasló, példamutató személyes teljesítményéért.

Nádoriné dr. Rohi Éva, Siklós Város Önkormányzatának jegyzője a közigazgatásban eltöltött több évtizedes munkája, kimagasló szakmai tevékenysége, példamutató köztisztviselői életpályája elismeréséül.

Dr. Rózsai Barnabás egyetemi adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekklinika Intenzív osztályának vezetője, az orvosi szolgálatban eltöltött több évtizedes gyógyító tevékenysége és magas szintű szakmai, a gyermekek életének megmentése érdekében végzett intézeti munkájának elismeréséül.

Sztipanov Szlobodáné, a Mohácsi Szerb Önkormányzat elnökhelyettesét a szerb nemzeti hagyományok ápolása terén és a mohácsi szerb közösség kulturális életében, érdekképviseletében végzett több évtizedes munkája, valamint a helyi nemzetiségek gyümölcsöző együttélése érdekében kifejtett közösségépítő tevékenységének elismeréséül.

Dr. Virág Orsolya Mária, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága Főosztályvezetője, az adóigazgatásban eltöltött több évtizedes közigazgatási szolgálata és magas szintű, ügyfélközpontú szakmai tevékenysége, példamutató köztisztviselői életpályája elismeréséül.

Koltai Péter díjat vett át Horváth Milán 10. osztályos gimnáziumi tanuló részére a kiemelkedő matematikai és informatikai tanulmányainak, az országos és nemzetközi versenyeken elért kiváló eredményeinek, valamint a pandémia idején a digitális oktatás során országosan alkalmazott „Mattino" matematika gyakorló program tervezésének és fejlesztésének elismeréséül.


Nemzetiségekért díjat kapott Barics Arnold, a Kozármislenyi Horvát Önkormányzat elnöke a horvát nemzetiség kulturális örökségének ápolása és a helyi horvát közösség életének szervezése terén nyújtott kiemelkedő közéleti tevékenységéért.

Közrend-Közbiztonság díjat adományozott idén a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Baranya megye településeinek és lakosságának védelme érdekében a közrend, közbiztonság területén nyújtott kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenységének, valamint több évtizedes példamutató szolgálatának elismeréséül Mácsai Antal tűzoltó ezredesnek, tűzoltósági főtanácsosnak, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjének.

Kulturális, Művészeti és Sajtó díjat adományozott a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szatyor Győző Kós Károly díjas népi iparművésznek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, a Baranya Megyei Értéktár alapító elnökének a megye és különösen is az Ormánság népművészetét, hagyományait megidéző gazdag alkotói életművéért, kultúraszervezői és közéleti tevékenységéért.

Baranya megye gazdaságának és turizmusának a fejlesztése és a területi munkahelyteremtés érdekében kifejtett eredményes tevékenységének elismeréséül Baranya Fejlődéséért kitüntető díjat vehetett át Kollár Lászlónak, a bikali Élménybirtok megálmodójának és létrehozójának.

Egészséges Baranyáért díjat kapott dr. Princz János háziorvos, a háziorvosok megyei kollegiális vezetője, aki a Praktizáló Orvosok Szövetsége alelnöke és egyben a Baranya Megyei Szervezet elnöke is. A kitüntetést a baranyai háziorvosok pandémia elleni oltási feladatainak koordinálása, a háziorvosi ügyeleti rendszer szervezése, és a népegészségügy terén végzett megelőző és oktatói tevékenységének elismeréséért adományozta a Megyei Közgyűlés.

Pro Comitatu Baranya kitüntető díjban részesültek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Koronavírus Ellátó Központ szakdolgozói, ápolói közösségét a pandémia leküzdése terén nyújtott gyógyító-ellátó, megelőző tevékenységéért, a közösség érdekében végzett áldozatos közszolgálatáért.

Baranya Díszpolgára címet adományozott Idén a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Andrásfalvy Bertalan professor emeritus, Széchenyi-díjas néprajzkutatónak, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék alapító tanszékvezetőjének, az első szabadon választott kormány művelődési és közoktatási miniszterének, a magyar néprajzkutatás terén nyújtott tudományos életművéért, a magyar nemzeti identitás megerősítését szolgáló oktatói, közművelődés- és kultúraszervezői munkásságáért, valamint a polgári Magyarországért vállalt közéleti tevékenységéért.

Az ünnepi közgyűlés résztvevőit kulturális műsorral köszöntötték mások mellett a Pécsi Nemzeti Színház tánckara mellett a társulat színészei, a PTE trombita kvartettje, a Vivace Vonósnégyes és a Mohácsi Park utcai Katolikus Általánis Iskola kórusa.

Berta Mária