Mohácson már megkezdődtek a megemlékezések - kedden rendezik a városi ünnepséget
2016. március 13. vasárnap 19:09

Városunkban pénteken a Boldog Gizella Általános Iskola koszorúzással egybekötött műsorával megkezdődtek a '48-as forradalomra és szabadságharca emlékező ünnepségek. Kedden délelőtt a városvédők és a cserkészek, délután az önkormányzat ünnepségére várják a polgárokat.
Mohácson a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ Boldog Gizella Általános Iskolája nyitotta meg pénteken az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékező ünnepségsorozatot. Az iskola diákjai a Petőfi-domborműnél mutatták be ünnepi műsorukat, majd a résztvevők megkoszorúzták a bíróságnál található emlékhelyet.
Kedden délelőtt fél tízkor a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület és a II. Lajos Cserkészcsapat tart megemlékezést és koszorúzást a honvédő katonák emlékére emelt
kopjafánál a református temetőben, ahol ünnepi beszédet mond dr. Kovács Mirella, Mohács jegyzője.
A városi ünnepség délután öt órakor kezdődik a Széchenyi téren. A Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi Iskolájának diákjai, a Mohácsi Ifjúsági Fúvószenekar adnak műsort, az esemény szónoka dr. Csizmadia Csaba alpolgármester lesz.
Városunk egyébként több szempontból is fontos színhelye volt a forradalomnak. 1848-ban a vármegyébe elsőként, március 17-én Mohácsra érkezett meg a pesti forradalom híre, egy komáromi kereskedő hozta hajón a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.
A Dunánál tartott népgyűlésen Hatos Gusztáv, a város főjegyzője szónokolt. A kincstári sóházról leszedték a kétfejű sasos császári címert, és a fekete-sárga színeket magyar nemzetire festették át.
Mohácson Pécs mellett elsőként hoztak létre 1848-ban nemzetőrségi alakulatot, s ugyancsak úttörő módon Baranyában Mohácson és Pécsett tartottak először szabad önkormányzati és tanácsi választásokat az 1848. évi törvények szerint.
Képünk illusztráció.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...

