Mohácson értekeztek az egyházmegye refetúráinak vezetői, kijelölték az irányt
2017. április 08. szombat 14:54

A Pécsi Egyházmegye referatúráinak vezetői Mohácson tartottak értekezletet, amelyen a tervezett eseményekhez kapcsolódó tennivalókat és a pasztorális terv négy területét érintő tevékenységeket foglalták össze.
A referatúrák fő feladata a plébániákon működő - különböző korú, érdeklődésű, nemzetiségű és élethelyzetben lévő híveket összefogó - közösségekhez kapcsolódó egyházmegyei szintű feladatok ellátása, többek között a közösségek alakításának ösztönzése, a plébánosok segítése, és közösségi programok szervezése Baranya és Tolna megyében.
A megbeszélésen részt vett Udvardy György megyéspüspök és az egyházmegye pasztorális területének vezetői is.
A találkozó fő témái közé tartozott a 2017. évi lelki és egyéb programok, valamint az ezekhez kapcsolódó költségvetés egyeztetése. A referatúravezetők tájékoztatást kaptak az április 22-re tervezett közösségvezetők találkozójával, a pünkösdhétfőn megrendezésre kerülő Közösségek Ünnepével és Jézus Szíve ünnepén Harkányban tervezett missziós programmal kapcsolatban.
A megbeszélés kiemelt témája volt a 2017. március 1-jén megalakult pasztorális iroda és a referatúrák együttműködésre vonatkozó elképzeléseinek egyeztetése, és az egyházmegye pasztorális feladatainak szervezésében és ellátásában végzett közös munka összehangolása. Ez azért fontos, hogy a mostani alapokra építve a plébániákkal történő együttműködéssel lelkiekben és programokban gazdagabbá váljon a pécsi egyházmegye és a plébániák közösségi élete.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

