Mohácsi növendék, Mangold Damján nyerte a Szent László-év énekpályázat döntőjét
2017. június 11. vasárnap 08:44

A Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésében zajlott Szent László-évi énekpályázat döntőjében Mangold Damján,a Park Utcai Katolikus Általános iskola 7.c osztályos tanulója első helyezést ért el.
A pályázat első fordulójában hangfelvételt kellett készíteni kettő szabadon választott Szent László énekkel. Damjánon kivül Bitó Lili és Verbulecz Rita énekeit is betanította Horváthy Lenke tanárnő.
Mindhárom - Bodoki Gábor magas szintű technikai szakértelmével készült - cd-t elküldték az elődöntőre.
A zsűri egy héttel az országos döntő előtt hirdette ki a több mint száz felvételből kiválogatott 30 gyermek névsorát. Három kategóriában 10-10 fő, összesen harminc énekes gyűlt össze a Katolikus Pedagógiai Intézet épületében.
A verseny eredményhirdetésekor mindhárom kategória versenyzői és felkészítő tanárai előtt a következő hangzott el: "Felkéri a zsűri Mangold Damjánt, Horváthy Lenke tanítványát, a mohácsi Park Utcai Általános Iskola tanulóját, hogy énekelje el újra a dalát, és mutassa meg, hogy így kell ezt csinálni, és ez a követendő példa! Köszönjük Horváthy Lenke tanárnőnek a felkészítést! "
Mangold Damján Lánycsókon kezdte tanulmányait . Két éve a SLAMI népi ének tanszakának igen sikeres növendéke . A Schneider Lajos népdalkör tagja. Egyéni és csoportos kiváló eredmények részese. Ettől a tanévtől az ének-zene tagozaton tanul. A Pécsi Nemzeti Színház énekes gyerekszereplőjének választották. Ősztől próbál A muzsika hangjai című darabban. Ének tanára Horváthy Lenke mindkét iskolában.
Forrás: EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

