Mohácsi győzelemmel zárult az iskolaőrök baranyai versenye

2024. május 13. hétfő 13:28

Mohácsi győzelemmel zárult az iskolaőrök baranyai versenye

Elméletben és gyakorlatban is összemérték tudásukat a baranyai iskolaőrök Pécsett.

 

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság május 11-én iskolaőri szakmai versenyt rendezett Pécsett. Az eseménynek a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola adott otthont, amelyhez együttműködő partnerként a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezete is csatlakozott.


A rendezvényt Szabó Péter r. alezredes, az ORFK Iskolapartnerségi Osztály vezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy támogatja az innovatív baranyai kezdeményezést, és bízik benne, hogy hagyományteremtő jellegű eseményt indított el a főkapitányság, valamint abban is, hogy az első helyezést elérő csapattal július 1-jén találkozni fog Székesfehérváron, ahol a Horváth Sándor Iskolaőr Emlékversenyt rendezik meg.

A megnyitót követően a versenyzők feladatokat oldottak meg időre a forgószínpadszerű állomásokon. Elméletben és gyakorlatban is megmérették magukat, tesztlapot töltöttek ki, és különböző szituációs feladatokban is helyt kellett állniuk. Egy-egy diákcsíny könnyen válik bűncselekménnyé, az interaktív helyszíneken az iskolaőröknek az elméleti tudásuk hasznosításával kellett megoldaniuk a váratlan helyzetek során felmerülő kihívásokat.

A versenyzőknek többek között intézkedniük kellett egy iskolai verekedésnél, segítséget kellett nyújtaniuk egy öntudatlan állapotban lévő diáknak, egy tűzvédelmi-mentési gyakorlat során pedig ki kellett menekíteniük a folyosón maradt tanulókat.

A verseny célja - a csapatépítés mellett - az iskolaőrök szakmai felkészültségének ellenőrzése, valamint az intézkedések készségszintű elsajátítása volt.

A jó hangulatú rendezvényen a vármegyében található öt rendőrkapitányság iskolaőrei vettek részt.

A versenyt végül a Mohácsi Rendőrkapitányság csapata nyerte, a második helyezést a Siklósi Rendőrkapitányság szerezte meg, a harmadik helyen pedig a Pécsi Rendőrkapitányság végzett.

A legjobb elméleti versenyző Dohoczki Tünde (Siklósi Rendőrkapitányság), míg a legjobb helyzetfelismerő iskolaőr Fáy Judit Eszter (Mohácsi Rendőrkapitányság) volt.

Forrás: police.hu