Mohács lesz a házigazdája a hétvégén a dél-dunántúli gyermekorvosok kongresszusának
2017. szeptember 11. hétfő 16:28

A Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-dunántúli Területi Szervezete kongresszusának és továbbképző tanfolyamának házigazdája lesz pénteken és szombaton Mohács, ahol a városháza dísztermében különböző témákban több mint harminc előadás hangzik el.
- A 2013-ban általunk megszervezett, és nagy érdeklődéssel kísért konferencia sikeréből kiindulva vállaltuk el és szerveztük meg az idei tudományos ülést, melyet a Dél-dunántúli
régióban dolgozó gyermekgyógyászok, illetve a gyermekgyógyászat határterületein dolgozók fontos szakmai találkozójának tartunk - mondta dr. Kardos Mária, a Mohácsi Kórház gyermekosztályának főorvosa, a rendezvény házigazdája.
- A korábbi évhez hasonlóan fő célunknak tekintetjük, hogy a szakma legnevesebb
képviselőinek továbbképző előadásai mellett a legfiatalabb gyermekgyógyász kollégák is
szerepeljenek előadásaikkal. Nagy örömünkre szolgál, hogy a gyermekgyógyászat
szubspecialitásait és határterületeit érintő 19 témakörben a felkért előadók mellett, további 17 tanulságos, klinikai esetet bemutató prezentáció is bővíti majd szakmai ismereteinket - tájékoztatott a konferencia részleteiről a főorvosnő.
Megjegyezte továbbá, hogy a szorosan vett tudományos program mellett a találkozó alkalom a kötetlen személyes tapasztalatcserére, beszélgetésekre, a szakmai és baráti kapcsolatok elmélyítésére, a közös együttgondolkodásra, mely utóbbi záloga lehet a hazai egészségügy - ezen belül a gyermekgyógyászat - szakmai megújulásának is.
Forrás: Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Versenyben a pécsi középiskolákkal:...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...
- Orbán Berlinben az energiaár...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...

