Mohács jelenlegi polgármesterének ezúttal sem sikerült alpolgármestereket választatnia

2019. november 29. péntek 16:36

Mohács jelenlegi polgármesterének ezúttal sem sikerült alpolgármestereket választatnia

Továbbra is mulasztásos törvénysértést követ el a mohácsi önkormányzat azzal, hogy még mindig nem választottak alpolgármestert. Pénteken Csorbai Ferenc (képünkön), Mohács jelenlegi, szocialista polgármestere levette a napirendről a kérdés tárgyalását.  

 

A péntekre összehívott képviselő-testületi ülés napirendi pontjai között elsőként szerepelt az alpolgármester megválasztása, ám ebből ezúttal sem lett semmi.
Csorbai Ferenc, Mohács jelenlegi polgármestere nem terjesztett elő javaslatot (alpogármestert csak a polgármester jelölhet).

Így a mohácsi önkormányzat továbbra is mulasztásos törvénysértést követ el, mert az alpolgármester megválasztásáról legkésőbb az alakuló ülés utáni első ülésen (azaz múlt csütörtökön) dönteni kellett volna.

A múlt heti testületi ülést megelőzően megállapodott az abszolút többségben lévő Fidesz-frakcióval, hogy Pávkovics Gábort jelöli alpolgármesternek. Csorbai Ferenc az egyeztetésen jelezte azt is, hogy dr. Szigeti József személyében szeretné elérni egy külsős alpolgármestert megválasztását, azonban a nemzeti oldal képviselői erre a posztra őt alkalmatlannak tartják, így közölték, nem fogják támogatni. Ugyanakkor javaslatot tettek egy másik személyre. Csorbai ennek dacára mégis jelölte dr. Szigeti Józsefet, akit a titkos szavazáson nem választottak meg, majd ennek ismeretében Pávkovics Gábor megválasztására már javaslatot sem tett, így róla nem is szavaztak a képviselők..

A pénteki ülésen Pávkovics Gábor interpellációja révén kiderült, hogy a kormányhivatal a mulasztásos törvénysértés miatt törvényességi felhívással élt, amelynek lényege, hogy intézkedési tervet kell készítenie az önkormányzatnak a jogsértő állapot megszüntetésére.

Pávkovics Gábor azt kérte ennek kapcsán Csorbai Ferenctől, hogy a decemberben esedékes képviselő-testületi ülésen terjessze elő az alpolgármesterek személyéről szóló javaslatot.

A jegyző javaslatára erről szavaztak is a képviselők, így már határozat is kötelezi a lépésre a szocialista városvezetőt.

EQM