Megvertek és kiraboltak egy féfit háza teraszán
2021. szeptember 04. szombat 12:10

Ketten raboltak ki egy férfit Felsőszentmártonban, a rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket.
A rendőrségre szeptember 3-án éjjel érkezett bejelentés arról, hogy bántalmaztak egy férfit Felsőszentmártonban.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett a házának teraszán italozott két ismerősével, amikor ott megjelent két fiatal férfi. Egyikük fojtogatni kezdte, majd a földre vitte, és többször megütötte, illetve megrúgta a sértettet, aki az eset során könnyebben megsérült.
A bántalmazó társa felszólította a társaságot, hogy maradjanak csendben, majd arra utasította őket, hogy üljenek le. Ezután az asztalról elvette a sértett mobiltelefonját, cigarettáját, POS-terminálját, és dobozos söreit, majd mielőtt távoztak ököllel megrongálta a teraszon lévő tévékészüléket.
A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 28 éves barcsi férfit, és 30 éves felsőszentmártoni társát. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon beismerték tettüket.
A nyomozók a 30 éves férfi lakóhelyén megtartott kutatás alkalmával a kertben elásva megtalálták, majd lefoglalták az eltulajdonított mobiltelefont, amelyet visszaadtak a tulajdonosnak.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Orbán Viktor: a kormány döntött,...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Fokozatosan helyreáll a menetrend a...
- Mit érdemel az a pécsi bűnös, aki...
- A mi Mohácsunk - Rajzpályázatot...
- Pénteken nyit a pécsi jégpálya,...
- Gyalogosgázolás szemtanúit keresik a...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...

