Megvásárolja a város a Szent János Hotelt és az egykori kenyérgyár épületét is

2024. május 08. szerda 11:01

Megvásárolja a város a Szent János Hotelt és az egykori kenyérgyár épületét is

Aláírták az adásvételi szerződéseket, így tényként kezelhető, hogy megvásárolja az önkormányzat a Szent János Hotelt, a volt kenyérgyár és a Szent János utcában található egykori varroda épületét. Az ügyletekkel több mint 1,2 milliárddal gyarapodik Mohács vagyona, ráadásul úgy, hogy a kiadásokat az állam állja a Mohács500 program keretében.

 

 

A kormány korábbi döntése értelmében nyílt lehetősége az önkormányzatnak a három értékes ingatlan megvásárlására.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere bejelentette, megkötötték az adásvételi szerződéseket.

A hotel megvásárlásához 875 millió, a volt kenyérgyár és az egykori varroda megvételéhez együttesen 350 millió forint támogatást biztosít az állam, azaz összességében több mint 1,2 milliárddal gyarapodik a város vagyona.

 

Az ügyletek lebonyolítása egyben előfeltétele volt az érintett ingatlanokon tervezett további fejlesztéseknek.

Ezek közül a legnagyobb szabásúnak a hotelt érintő ígérkezik,  amit a tervek szerint egy új szárnnyal, welness-részleggel bővítenek, s az átalakítások részeként visszabontják a dunai kilátást akadályozó kőfalat is, amit szükség esetén mobilgát pótol majd.

A tervezési terület magában foglalja a hotelt, a mellette lévő, jelenlegi kompkikötőt (amelyre a híd megépítését követően már nem lesz szükség) a révhez tartozó partszakaszt és a kompfelhajtó túloldalán lévő Révkapu Panzió épületét és annak telkét.

Az építtető célja a hotel szobaszámainak és kiegészítő funkcióinak bővítése, amely így képes lesz kiszolgálni a városba érkező üzleti (konferencia) és pihenni vágyó turisták igényeit és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a város lakói számára is.

A szálloda hasznos alapterülete csaknem háromezer négyzetméter, ezt a duplájára emelik. A meglévő és újonnan kialakítandó szobák száma összesen 65 lesz.

Kialakítandó további 10 lakosztály, száz fő befogadására alkalmas konferenciaterem.

A tervek részét képezi egy wellness-részleg is, minimum 60 négyzetméter vízfelületű, feszített víztükrű medencével, pezsgőfürdővel. Elvárt cél, hogy az új szárny az utcaszinten összeköttetést biztosítson a Szent Mihály tér és a Duna part között.

A korábbi kompfelhajtó területén biztosítani kell a tervezett épület védelmére az árvízvédelmi védmű folytonosságát a meglévőhöz csatlakozva úgy, hogy a jelenlegi vasbeton falat utcaszintig visszabontják és mobilgátat alakítanak ki a helyettesítésére.

Cél továbbá a Szent Mihály Tér kapcsolódó területének rendezése és a Duna-parti sétányhoz kapcsolódó lépcső és közösségi tér kialakítása.

Utóbbi alkalmas kell, hogy legyen a Dunával történő közvetlen kapcsolat kialakítására, akár későbbi vízi attrakciók (például vízi színpad) fogadására.

A megnövelt szobaszám miatt új parkolók kialakítására is szükség van, ezt a feladatot mélygarázs látja majd el az elképzelések szerint.

 


 

Ennek a folyamatnak a részeként tervezésre vonatkozó ajánlatok elbírálása folyamatban van.

 

 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)