Megunták a gyaloglást, kocsit lopott két kamasz Baranyában
2020. január 11. szombat 09:51

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két fiatalnak az ügyében, akik elloptak egy gépkocsit Kisdobszán.
Lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság két 16 éves fiú ellen, akik 2019. szeptember 1-jén hajnalban eltulajdonítottak egy gépkocsit Kisdobszán.
A somogyviszlói fiú, valamint somogyapáti társa Istvándiban voltak szórakozni, ahonnan gyalog indultak haza.
A fiatalok megunták a gyaloglást, ezért amikor Kisdobszára értek eldöntötték, hogy szereznek egy autót, amellyel haza tudnak menni.
A választásuk egy, az utcán parkoló autóra esett, amelyben szerencséjükre a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot, így beültek a járműbe, és elhajtottak. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták a tolvajokat, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerték tettüket.
A rendőrök az ellopott gépkocsit a somogyviszlói fiatal lakóhelyének udvarán megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták azt a tulajdonosának.
A szigetvári rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...