Már egy éve pásztázza térfigyelő kamerarendszer Mohács városkörzeteit
2013. október 21. hétfő 18:14
A lakosság biztonságérzete növelésén túl gazdasági előnyei is vannak a térfigyelő kamerák telepítésének - hangsúlyozta Garamvári Gábor alezredes, Mohács rendőrkapitánya, amikor a 2012-es évben történt biztonságtechnikai fejlesztésről, a városban, illetve a vonzáskörzetében telepített térfigyelő kamerákkal kapcsolatos tapasztalatokról kérdeztük.
Járőröző rendőrökkel rendszeresen találkozhatnak az emberek, mert nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy láthatók legyünk, de adott területet csak egy kamera képes a nap huszonnégy órájában figyelni, és indokolt esetben értékes információval szolgálni - magyarázta a technika gazdasági hasznát a kapitány.
A technikai fejlesztés részleteiről szólva Garamvári Gábor elmondta, hogy a kistérségi társulás keretében Mohács gesztorságával szervezték az érintett települések és a rendőrség közreműködésével a kameraprogramot.
A beruházásra az önkormányzat pályázatot nyújtott be, amelynek eredményeként valósult meg, az egyelőre próbaüzemben működő kamerák rendszere Mohácson. További bővítése várható a tréfigyelő rendszernek, mely kiterjed a kistérségre is, összesen körülbelül 130 darab eszköz felszerelését tervezik.
Az eszközök beszerzésénél fontos szempont volt a magas minőség, és a működtetés során fellépő esetleges hibák kezeléséhez könnyen elérhető szakszerviz. A feltételeknek egy magyar cég felelt meg, így annak termékei láthatók városszerte.
A kamerák 365 fokban elforgathatók, párátlanítóval rendelkeznek, ellenállnak az időjárási-, sőt, a fizikai hatásoknak. További előnyük, hogy éjjellátó funkcióval bírnak, a képfelbontásuk pedig lehetővé teszi akár nagyobb távolságból is használható felvételek készítését.
A kamerarendszer telepítése megfelelő, kellően hatékony a jelen bűnözési formák felderítésénél. A segítségével például kiszűrhetők az utazó bűnözők, míg bizonyos esetekben a nyomozati munkavégzés idejét is jelentősen lerövidíthetjük a kamerák rögzítette események ismeretében. Előnyös továbbá azért is, mert azokon a területeken, ahol kamera van, érezhetően javult a közbiztonság - sorolta a térfigyelő hálózattal kapcsolatos tapasztalatokat a rendőrkapitány, majd megjegyezte: a Mohácson kiépített hálózat nem állandó, a kamerák helyét időszakosan változtatják, és továbbiak beszerzése is ütemezett.
Rumán Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

