Már büfé is várja a szigeti strand vendégeit - A beruházások többsége befejeződött
2023. augusztus 26. szombat 13:45

Nyár derekán kezdődtek el a munkálatok a szigeti strandon, amelynek eredményeképp a régi vizesblokk helyén modern konténeres megoldással női és férfi mosdó, a parton napvitorlák, strandröplabda és lábtengó pályák várják a kikapcsolódni vágyókat. Most pedig kinyitott a büfé is.
A napok óta tartó kánikula, a Duna egyre melegedő vize minden bizonnyal sokakat csábít ezen a nyáron is a szigeti szabadstrandra.
Ugyan a partszakasz egyelőre nem kijelölt fürdőhely, a mohácsiakat ez eddig sem igazán zavarta, a forró napokon százak kerestek és találtak is felüdülést a strandon.
Bár hivatalosan egyelőre nem kimondott cél, a jövőben akár megcélozható lesz a kijelölt fürdőhely minősítés is, mivel a közelmúltban befejeződött beruházások révén az ehhez szüksége főbb követelmények is teljesülhetnek.
Bevezették a területre az áramot, a régi vizesblokk helyén modern konténeres megoldással női és férfi mosdó, a parton napvitorlák, strandröplabda és lábtengó pályák is várják már a kikapcsolódni vágyókat.
A büfé - az áram bevezetésével kapcsolatos problémák miatt ugyan némi késéssel - már szintén kinyitott, minden nap déltől este hétig várják a vendégeket.
A terület az önkormányzat és a nemzeti park tulajdona.
Erre is tekintettel Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere már korábban is azt hangoztatta, hogy az önkormányzatnak részt kell vállalnia az infrastruktúra kiépítésében, s a most folyó beruházásokkal ez a gyakorlatban is megvalósul.
Az eszközök védelme érdekében biztonsági kamerarendszert is telepítenek a területre.
A strand a szigeti révtől gyalogszerrel is könnyedén megközelíthető, s a komppal vagy a kishajóval az átkelés sem üríti ki a pénztárcákat.
A gyalogosok számára a havi teljes árú bérlet négyezer forintba kerül, a diákok és a nyugdíjasok számára pedig 1265 forint.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló faházhoz vágtáztak a...
- Megvan, melyik dal az utóbbi évek...
- Újabb két százalékkal csökkent...
- Koncertekkel, kézműves vásárral...
- Gyilkosság Baranyában: egyetlen...
- Baranyában is kalandosnak ígérkezik a...
- Mutatjuk, mikor kereshetők fel a...
- Elismerést kapott a mohácsi iskolaőr,...
- Több mint 300-an lennének kancellárok...
- December 10-től új menetrend lép élet...