Magyarok kenyere: megyei búzagyűjtő napot tartottak Sombereken pénteken
2017. július 28. péntek 14:41

A Magyarok kenyere jótékonysági programhoz kapcsolódóan Sombereken tartottak pénteken megyei búzagyűjtő napot. Baranyában eddig 142 adományozótól 42 tonna búza gyűlt össze.
A Székely magyarok kenyere akcióval és testvértelepülési programmal bővül idén a Magyarok kenyere elnevezésű, 2011-ben Pécsről indult jótékonysági kezdeményezés jelentették be korábban a szervezők.
Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda kiemelte: a kezdeményezés néhány héten belül bekerül a Magyar Értéktárba. A program idei újdonságairól elmondta, hogy idén először sikerül "hetedhét országból" származó kenyeret sütni, ugyanis a kovász a délszláv háborúban "porig rombolt" horvátországi magyar települések - Kórógy és Nagylászló - egyikéből érkezik.
Hozzátette: Erdélyben elindítják a Székely magyarok kenyere akciót, továbbá a kezdeményezés testvértelepülési programmal is bővül. Utóbbi részleteiről elmondta: a határokon innen és túl lévő települések fognak búzát küldeni és fogadni, az új programelemet augusztus elején a Komárom-Esztergom megyei Ácson tartják meg.
Egyre többen, egyre többet
Az augusztus 20-i ünnepi kenyerek további összetevőire térve Korinek László jelezte: az utolsó magyarok által művelt sóbányából, az erdélyi Parajdról érkezik a só, a vizet a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásából merítik.
A programhoz kapcsolódóan pénteken Sombereken tartottak megyei búzagyűjtő napot. Az összeöntés ünnepének pedig a Szent Miklós Vízimalom ad otthont.
A szervezők közlése szerint Baranyában eddig 142 adományozótól 42 tonna búza gyűlt össze.
A Magyarok kenyere központi pécsi ünnepsége augusztus 20-án a nemzeti folklórra és hagyományokra épít, a műsor háziasszonya Sebestyén Márta népdalénekes lesz. A rendezvényen mások mellett Böjte Csaba ferences szerzetes is részt vesz.
Képünkön: adományozók jelképesen egy-egy zsák búzát hoznak a Magyarok kenyere jótékonysági program Baranya megyei búzagyűjtő napján Sombereken.
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Versenyben a pécsi középiskolákkal:...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...

