Magányosoknak, lelki támogatásra szorulóknak segít a DélUtán
2013. október 31. csütörtök 10:57
Tizenhatodik éve ingyenesen hívható az ország bármely pontjáról a DélUtán Alapítvány, amely már eddig is sok magányos, elszigetelt, idős ember gondjain tudott enyhíteni - újdonság, hogy immár e-mailben is fordulhatunk a szolgálat szakembereihez és chatelhetünk is velük.
Jó darabig az volt a gyakorlat, hogy az alapítvány munkatársai kizárólag telefonon fogadták a támaszadást igénylő, főleg középkorú és idős emberek jelentkezését. Egy ideje azonban már chatelési és e-mailküldési lehetőséget is kínálnak, s nem kizárólag a már említett korosztályok képviselőinek, hanem 25 éves kortól bárkinek, aki úgy érzi, lelkileg bajban van, netán egészségügyi problémákkal küzd vagy valamilyen jogi ügyben próbál eligazodni, s ilyen jellegű gondjait szakember nélkül, egyedül nem képes megoldani. E célkitűzést, vagyis az új szolgáltatások infokommunikációs hátterének megteremtését egyébként a Nemzeti Együttműködési Alap is érdemesnek tartotta a támogatásra.
Ami a részleteket illeti, a 40 év felettiek minden nap 18.00-21.00 óráig tárcsázhatják a (06) 80-200-866-os, ingyenesen hívható számot, amely lelki, orvosi és jogi tanácsadással egyaránt az érdeklődők rendelkezésére áll. Chaten és e-mailben (korhatár nélkül) a www.delutan.hu oldalain jelentkezhetnek be a rászorulók. Az alapítvány pszichológusainak elérhetőségét személyesen telefonon vagy a honlapon keresztül adják meg. A leveleket, üzeneteket, kérdéseket a [email protected] e-mailcímre várják, a hét minden napján szintén 18.00 és 21.00 óra között.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

