Lugio Napok Dunaszekcsőn: majdnem egy teljes hét a rómaiak jegyében

2017. július 21. péntek 10:16

Lugio Napok Dunaszekcsőn: majdnem egy teljes hét a rómaiak jegyében

Az ókori kalandtáborral már kedden megkezdődtek Dunaszekcsőn a Lugio Napok programjai, szombaton pedig a Castor és Pollux Fesztiválon bárki bepillantást nyerhet az antikvitás, az ókori kultúra hétköznapjaiba. 

Dunaszekcső és Dunafalva területén kétezer éve alapítottak településeket a rómaiak: a mai Dunaszekcső helyén az I. században kőerődöt építettek a rómaiak, mely később nagy településsé nőtte ki magát. A Lugio nevet viselő település, valamint a Duna bal partján épült contra Florentia jelentős szerepet töltött be Pannónia védelmében, a limes fenntartásában.

Ennek emlékére rendezi meg a Dunaszekcsőért Alapítvány a Lugio Napokat. Nem hagyományos fesztiválról van szó, ugyanis a legfőbb cél a római örökség bemutatása.

A régmúlt bemutatásának legfőbb színtere a kalandtábor, ahova az ország minden részéből érkeznek gyerekek, akik a római hagyományok közül régészeti, gasztronómiai, és numizmatikai ismeretekkel gazdagodhatnak a hét során. A résztvevők már hétfőn megérkeztek, s egészen vasárnapig táboroznak a faluban. A Dunaszekcsőn töltött napok során többek között ókori divatbemutatót, fáklyás felvonulást, esténként pedig koncertek is tartanak.
Idén újdonság, hogy a táborban közösségi szolgálatot is teljesíthetnek a diákok, akiknek a község régi temetőinek rendbe tétele, feltérképezése lesz a feladatuk.

A Castor és Pollux Fesztivált szombaton rendezik, amire rendre nagyon sokan érkeznek a környező, s a távolabbi településekről is.

A fesztivál középpontjában is az ókori kultúra keresztmetszetének megismertetése áll, méghozzá a közönség számára is átélhető, fogyasztható módon, korhű ruhákba öltözött emberekkel, környezettel.

Az egyik leglátványosabb esemény, a felvonulás délelőtt tíz órakor kezdődik. Gladiátor- és harci bemutatót is rendeznek, a gyermekek számára bábelőadásokat tartanak. 

Este szórakoztató zenés programokkal zárják a fesztivált.

 

M. B.