Lopás miatt vannak felelősségre két suhancot
2016. szeptember 17. szombat 09:30

Vádemelési javaslattal zárták le a mohácsi rendőrök annak a három gyanúsítottnak az ügyét, akik ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak.
Egy 15 éves kölkedi és egy azonos korú nagynyárádi fiú március 18-a és 24-e között bement egy kölkedi gyümölcsös területére, ahol kiszerelték az ott leállított traktor akkumulátorát, majd a járműből mintegy 35 liter gázolajat, két kardántengelyt, valamint egy szerszámkészletet loptak el.
Ezután a két fiatalkorú harmadik társuk gépkocsijával visszament a helyszínre, ahol az eltulajdonított tárgyakat közösen bepakolták a járműbe, majd elszállították a 40 éves férfi lakására.
A férfinál tartott házkutatáskor a rendőrök az ellopott tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták. Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoztak.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...