Levonulóban az influenzajárvány Mohácson, de a kórházban még nem lehet látogatni
2017. február 15. szerda 17:02

Hamarosan véget ér az influenzajárvány városunkban, a megbetegedések száma egyre csökken. A kórházban ugyanakkor továbbra is látogatási tilalom van érvényben.
Már közel egy hónapja tombol Mohácson is az influenzajárvány, azonban úgy tűnik, nem sokáig kell attól tartanunk, hogy minket is elér a náthával, torokfájással, végtag-fájdalommal és magas lázzal járó vírus.
Rekordszámú megbetegedést február első hetében regisztráltak, ekkor 380-400 főt kezeltek az orvosok influenzával. Ez a szám egy héttel később már 250-260-ra csökkent, az elmúlt heti kimutatások szerint pedig már csak körülbelül 180 beteg van a városban, amely a közepes intenzitás felé tendál - tudtuk meg dr. Bakó Jánostól, a Mohácsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezetőjétől.
Halálos áldozata is volt a vírusnak
Somogy megyében két halálos áldozata is volt az influenzának. Két, 35 és 59 év közötti beteg még január végén hunyt el, míg a harmadik, egy hatvan évnél idősebb ember két hete a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban halt meg. Az első két áldozat esetében a virológiai vizsgálatok kimutatták, hogy az influenza A vírusától betegedtek meg. Mohácson szerencsére nem volt komoly szövődményekkel járó eset.
A vírus elsősorban az iskoláskorú gyermekeket, közülük is főként a 6-9 éveseket támadja meg, hiszen ők a közösségben nagyon könnyen megfertőződhetnek. Bölcsődékben és óvodákban kevésbé terjed, mert a szülők dönthetnek úgy, hogy nem teszik ki a megbetegedés veszélyének gyermeküket.
Azonban a felnőtteket sem kíméli az influenza, Mohácson főként a 35-50 éves korosztályban regisztrálták a legtöbb beteget.
Bár a heti statisztikai adatok szerint távozóban van a járvány, a fertőzés veszélye miatt a Mohácsi Kórházban továbbra is sem lehet látogatni a betegeket. Baranyában elsőként itt rendelték el a látogatási tilalmat, előbb az intenzív, szülészeti, gyermekgyógyászati, valamint sebészeti osztályán, majd minden kórházi részlegen.
Képünk illusztráció.
K. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Rendhagyó látogatás a mohácsi...
- "Kicsit több szeretetet" kér a...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Továbbra is nagyon népszerű a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Kábítószert találtak egy mohácsi...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...

