Legalja: szolgasorban tartotta öt nevelt gyermekét egy baranyai házaspár
2021. augusztus 12. csütörtök 09:06

Kényszermunkával és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a Baranya Megyei
Főügyészség azt a házaspárt, akik a nevelt gyermekeiket kihasználták, szolgasorban tartották, érzelmileg elhanyagolták.
A vádirat szerint az öt gyermeket 2013 májusában helyezték el a házaspárnál, mivel vér szerinti szüleik nemi erkölcs elleni, és a gyermekek érdekét sértő bűncselekményeket követtek el a sérelmükre.
A családba kerülést követően a vádlottak kapcsolata jó volt az akkor 1 és 12 év közötti
gyermekekkel, ez azonban 2014-re megváltozott. A házaspár a nevelt gyerekeket
kihasználta, dolgoztatta, érzelmileg elhanyagolta.
A gyermekeknek rendszeresen fát kellett gyűjtenie a közeli erdőben, a kertben kapálniuk, gyomlálniuk kellett, de télen az ő feladatuk volt a hó ellapátolása is.
A házimunkát, és az állatok gondozását szintén a gyermekek végezték, akik azonban megfelelő élelmet nem kaptak, a vádlottak vér szerinti hozzátartozóinál jóval kevesebb és kevésbé változatos ételeket ehettek csak.
Az eljárás adatai szerint a nevelőapa a legidősebb - akkor alig több, mint 12 éves - lányhoz szexuálisan is közeledett, őt többször fenyegetéssel vette rá szexuális cselekmény végzésére, illetve annak eltűrésére.
A házaspár a gyermekek elhanyagolásával érzelmi, erkölcsi fejlődésüket veszélyeztette,
ezért cselekményük a kényszermunka mellett a kiskorú veszélyeztetés megállapítására is alkalmas, a nevelőapával szemben azonban az ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt is vádat emelt.
A letartóztatásban lévő vádlottak felelősségéről a Pécsi Törvényszék dönt majd.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

