Lecsukták az apját leszúró mislenyi fiatalt
2021. november 26. péntek 13:38

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adati szerint a gyanúsított 2021. november 23-án, az esti órákban, a lakóhelyén nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, ittas állapotba került.
Az este folyamán szóváltásba keveredett édesapjával, majd egy 18 cm pengehosszúságú kést vett magához, mellyel az egyik szoba bejárati ajtajának üvegezett részét betörte, édesapját megtámadta és a késsel mellkason szúrta.
A sértett a szúrás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
A gyanúsított büntetlen előéletű, családjával él, rendszeresen fogyaszt alkoholt, mely miatt gyakori a veszekedés a családban, mely korábban két ízben is tettlegességig fajult.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény jellegére is figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - hozzátartozói sérelmére hasonló, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, illetve a büntetőeljárásban résztvevő egyéb személyeket megfélemlítene, jogellenesen befolyásolna, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész és a gyanúsított és a védője is tudomásul vették a bíróság végzését, így az végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Újra Paczolay az Ab elnöke
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- Orbán Viktor: szerdától érkezik a...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...

