Lecsukták a férfit, aki kirabolt Komlón egy idős embert
2021. január 05. kedd 13:38

A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy mezőhegyesi férfi letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2020. december 30-án, a délutáni órákban három társával - kik közül egy fiatalkorú volt - italozott a komlói autóbusz pályaudvar közelében, amikor a fiatalkorú észlelte, hogy egy, szintén a közelben italozó, idős férfi a pénztárcáját nadrágjának jobb hátsó farzsebébe helyezte el.
A sértett férfi ezt követően botját és az általa vásárolt árukat tartalmazó táskát a bal kezében fogva lakása felé indult, a gyanúsított és három társa utána mentek.
A gyanúsított egy kis időre lemaradt társaitól és ekkor, hátulról odalépett a sértett férfihez, karjával derék magasságban, kezeit is lefogva átkarolta, majd a jobb hátsó farzsebében lévő pénztárcáját - melyben bankkártyái és személyes iratai, valamint 90.000 forint készpénze volt - kivette és a helyszínről eltávozott.
A sértett sérülést nem szenvedett.
A gyanúsított visszament társaihoz, a pénztárcában talált pénzt elosztotta velük, a tárcát a benne maradt kártyákkal és iratokkal egy esővízelvezető csatornába dobta.
A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és hasonló bűncselekmény miatt kiszabott - még meg nem kezdett - börtönbüntetés hatálya alatt követte el.
A bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára is figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.
A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Megváltozik a Mohácsi Kórház...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...

