Lecsukatta a bíróság a pécsi késelőt
2021. május 06. csütörtök 18:14

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított május 3-án, a délutáni órákban Pécsett, egy áruház parkolójában összeszólalkozott a sértettel, akivel - a családjaik között fennálló évtizedes ellenségeskedés miatt - rossz viszonyt ápol. A veszekedést kölcsönös tettlegesség követte, melynek során a gyanúsított elővett egy kést és azzal a sértett férfit több ízben - a nyakán és a fején - súlyosan megszúrta, megsértette.
A gyanúsított tagadja a bűncselekmény elkövetését. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetné a bizonyítást, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Több baranyai településen is...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- A pécsi főpályaudvaron és a...

