Lecsukatta a bíróság a pécsi dohánybolt kirablóját
2021. április 13. kedd 14:48

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított március 24-én, az esti órákban, egy 15 cm pengehosszúságú késsel bement egy pécsi dohányboltba, ahol az eladót megfenyegetve a bevételt követelte, majd az eladó által neki átadott 140.460 forint készpénzzel a helyszínről eltávozott.
A nyomozó hatóság a beszerzett adatok alapján 2021. április 10-én fogta el a gyanúsítottat, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését és a vallomástételt megtagadta.
Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén - figyelemmel a terhére rótt bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára, a várható büntetés jelentős mértékére - a gyanúsított megszökne, elrejtőzne, a bizonyítást meghiúsítaná, veszélyeztetné azzal, hogy az eljárásban résztvevő más személyeket befolyásolna, esetleg tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Hét kisgólya nőtt fel egy romániai...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Magyarország, szeretlek! A mohácsi...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- Fokozatosan helyreáll a menetrend a...
- Baranyában kilőtt vaddisznóban...

