Lecsukatta a bíróság a bári gyilkosság vélt elkövetőit
2022. február 09. szerda 18:30

A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, társtettesként elkövetett emberölés bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított férfi a sértett vagyonának, vagyontárgyainak megszerzése érdekében, a sértett életére rátelepedett.
A sértett a gyanúsítottak tevékenysége miatt 2020. augusztus 10-én meghalt, majd egyikük a cselekményük leplezése, nyomok eltüntetése érdekében a sértett házát felgyújtotta.
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, ezért szökésüktől, elrejtőzésüktől lehet tartani, valamint attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával megnehezítenék, vagy meghiúsítanák a bizonyítást. Ezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Húsz éles bevetésen vett részt a...
- Balasetveszélyessé váltak a fák az...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- Betlehemet legóból: várják a gyerekek...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Most az egyszer fotózhatunk az...

