Közel száz labdarúgó-palánta kergette két héten át a labdát az MTE Focitáborában
2013. június 29. szombat 18:02

Második alkalommal hirdette meg Focitáborát az idén 125 éves Mohácsi Torna Egylet: a kéthetes program ideje alatt változatos formában igyekeztek megismertetni és megszerettetni e játékot a gyerekekkel, fiatalokkal az egyesület labdarúgóedzői.
Az újvárosi pályán június 17-étől 21-éig a 13-15 éves korosztály, 24-étől 28-áig pedig a kisebbekkel, a 7-11 esztendősökkel foglalkoztak naponta 9.00-től délután fél ötig. A játékos edzéseken bárki részt vehetett az ilyen korú gyerekek, fiatalok közül, nem volt feltétel, hogy igazolt labdarúgónak kell lenni. Egyedül az számított, hogy aki eljön, szeresse a focit és vegye komolyan a gyakorlásokat, a labdarúgással kapcsolatos ismeretszerzést.
A jövő generációja igazán jó kezekbe került e pár nap során, hiszen az egyesület ismert utánpótlás edzői, Nagy Ervin, Zsolt László, Katona József, Zsifkovics Gyula, Megyeri Károly, Sas László és Pap Tamás irányította edzéseiket.
A tábor szervezőinek egyikétől, az MTE labdarúgó szakosztálya technikai vezetőjétől, Szabó Gábortól a helyszínen megtudtuk: a cél az volt, hogy játékos formában ismertessék és szerettessék meg a gyerekekkel, fiatalokkal a legnépszerűbb sportágat. A nagyobbaknak természetesen komolyabb ismereteket is igyekeztek átadni, kezdve a szabályok elsajátításától a taktikai elemekig. A tábor szervezői örömmel nyugtázták, hogy többen jelentkeztek, mint tavaly, idén már közel száz résztvevő kergette a labdát kortársaival.
Az egy-egy hetes programért fejenként 6.000 Ft-ot kellett fizetniük a szülőknek. A táborban való részvételen felül ezért a fiatalok egy „MTE Focitábor 2013" feliratú pólót és naponta egy ebédet is kaptak, ezenkívül uszodába szintén elvitték őket. Mi több, a lelkesedés akkora volt, hogy többen már azt kérdezgették: na és mikor lesz a jövő évi MTE Focitábor?...
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Partnerség: Mohács hetedik...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...