Konferenciával és az emlékhely meglátogatásával zárul a mohácsi csata emlékéve

2016. december 15. csütörtök 14:45

Konferenciával és az emlékhely meglátogatásával zárul a mohácsi csata emlékéve

Véget ér a mohácsi csata 490. évfordulójának emlékéve, mely alkalomból számtalan rendezvényt tartottak városunkban. Az eseménysorozat szombaton egy nagyszabású konferenciával zárul, melyen neves történészek idézik fel a történelmi Mohácsot és látogatják meg az emlékhelyet.

Kiállításokkal, könyvbemutatóval, koncerttel egyaránt emlékezett városunk, s hazánk is a mohácsi csata 490. évfordulójára. A jubileumi eseménysor csúcspontját kétségtelenül a Szent Jobb, Szent István király mumifikálódott jobb kezének városunkba érkezése jelentette, melyet augusztus 28-án számos egyházi és világi méltóság mellett hívek ezrei fogadtak látványos körmenettel és tiszteltek meg főpapi szentmisével.

Az egészen át tartó főhajtás szombaton egy nagyszabású konferenciával zárul, amely a „Mohács a magyar történelemben és hagyományokban" címet viseli. A tanácskozáson neves előadók, történészek idézik fel a mohácsi csatát, annak előzményeit, és ami ezután következett a magyar történelemben. Emellett arról is többet megtudhatunk, hogyan készültek a számszeríjak vagy hogyan változott Mohács népessége a hódoltság után.

A rendezvénynek szombaton az Ifjúsági Centrum ad otthont, ahol délelőtt tízkor a vendégeket Cserdi Áron alpolgármester, Lőrincz Árpád, Sátorhely polgármestere, Mohácsi Bugarszki Norbert, a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke, továbbá Nagy Kálmán, a Mohácsi Török - Magyar Baráti Társaság vezetője köszönti. A konferenciát Galambos István, a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület elnöke nyitja meg. Az eseményen felszólaló neves előadók között többek között a Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója, dr. Ferkov Jakab is a közönség elé áll.

Az előadásokról részletesebben alább olvashatnak:

10.40-11.10: Dr. Őze Sándor: A mohácsi csata emlékezete
11.30-11.50: Dr. Végh Ferenc: Isztambultól Mohácsig: a szulejmáni korszak hadjáratainak vélt és valós korlátai
11.50 - 12.10: Dr. Négyesi Lajos: A mohácsi csata elvesztésének okai
12.10 - 12.30: Baltavári Tamás: A mohácsi ütközet és modellezési lehetőségei
12.30 - 12.50: Haramza Márk: Számszeríjak, készítésük és működési elvük a mohácsi csata korában
12.50 - 13.10: Hozzászólások, vita
13.10 - 14.30: Ebédszünet
14.40 - 15.00: Orsós Julianna: A mohácsi csata Joszéf ha-Kohén krónikájában
15.00 - 15.20: Kanász Viktor: Fráter György gyilkosságának vatikáni iratanyaga és a Mohács utáni magyar politika
15.20 - 15.40: Dr. Ferkov Jakab: Etnikai változások Mohácson és környékén
a hódoltság után
15.40 - 16.00: Galambos István: Horthy Miklós 1926-os mohácsi beszéde
16.00 - 16.15: Hozzászólások, vita,
16.15 - 16.25: a konferencia zárszava

A résztvevők az Ifjúsági Centrum után Sátorhely felé veszik az irányt, ahol fél öttől este hétig a mohácsi csata helyszínén létesített nemzeti emlékhelyen tesznek látogatást. Az esemény zárásaként pedig fél hét és nyolc óra között a Történelmi Animációs Egyesület csatarekonstrukciós kisfilmjét tekinthetik meg.

K. A.